A Codex Sinaiticus, azaz Sínai-kódex a negyedik században keletkezett Egyiptomban. A görög nyelvű, csupa nagybetűvel, szóközök nélkül írt szöveg ókortudósok szerint négy különböző személy munkája. Az Újszövetséget hiány nélkül, az Ószövetséget részben tartalmazza.

A kódex 43 pergamenlapból álló részletét 1844-ben véletlenül találták meg a Sínai-hegyi Szent Katalin kolostorban. Constanin von Tischendorf német kutató bukkant rá a tűzgyújtásra szánt papírok között. A felbecsülhetetlen értékű dokumentum Lipcsébe került. Később egyre több részlet - összesen 390 pergamenlap - került elő a Codex Sinaiticusból. Ezek közül hatot a szentpétervári nemzeti könyvtárban, több mint 340-et a londoni British Libraryben őriznek. Az 1975-ben megtalált újabb 38 oldal a Szent Katalin kolostorban van.

Az emberiség írásos kulturális örökségéhez tartozó kódexet most a négy intézmény virtuálisan illeszti össze, hogy minél többen hozzáférjenek. Csütörtöktől a Lipcsei Egyetemi Könyvtárban őrzött 43 oldal digitalizált változata és a Londonban őrzött ószövetségi részletek olvashatók majd a codex-sinaiticus.net honlapon.

A munkát a Microsoft és a német Xplain közös fejlesztésű szkennelési technológiájával végzik. A pergamenlapokat az anyagot kímélő módon digitalizálták és meg is szépítették; még a szamárfüleket és a foltokat is eltüntették. A fennmaradt Codex Sinaiticus teljesen 2009-ben kerül fel az internetre, ahol kultúrtörténeti háttéranyagok is segítik az olvasókat.

(Múlt-kor / MTI)

Mark Spigelman, a University College of London professzora szerint nincsenek új betegségek. Az orvosoknak általában a régi korok új köntösbe bujtatott kórságaival van dolguk, így a hatékony gyógyításhoz nem árt a régészekkel szövetkezniük. A projektben, amelyben brit tudósok mellett izraeli, palesztin és német kutatók is részt vesznek, megvizsgálják azokat az emberi csontmaradványokat, amelyek még az 1950-es években kerültek elő Jerikóban. A Kathleen Kenyon brit régész által vezetett ásatások során sok ezer csont került elő, amelyek közül némely 8000 ezer évnél is idősebb.

A csontok mostani vizsgálatakor a tudósok felfigyeltek a rajtuk látszó károsodásra, ami arra utal, hogy Jerikó lakosai közül sokan tuberkulózisban szenvedtek. "Úgy tűnik, hogy nem a harsonák okozták Jerikó falainak leomlását, hanem köhögésjárvány" - emelte ki Mark Spigelman. A professzor és csapata most a csontmaradványok DNS-vizsgálatát végzi abban a reményben, hogy felfedezik azokat a géneket, amelyektől meghatározták az egyénnek a tbc-kórokozójával szembeni fogékonyságát vagy ellenállását. Ez pedig sokkal hatékonyabb gyógyszerek kifejlesztését tenné lehetővé.

A kutatók azt is vizsgálják, hogy miként változott az évezredek során a kórokozó. "Ahogy az emberek fejlődtek, úgy fejlődtek a kórokozók is: ezeket a változásokat szeretnénk nyomon követni" - hangsúlyozta Mark Spigelman. Magyarázata szerint a tbc kórokozójának városi környezetre van szüksége. "A tuberkulózis urbánus betegség, mivel az emberek köhögés útján terjesztik. Abból kiindulva, hogy Jerikó volt a világ legelső ismert városa, egykori lakosainak maradványa kulcsfontosságú ahhoz, hogy végigkövessük a kórokozó fejlődését a legkorábbi időktől napjainkig" - mondta a professzor.

Nem minden kórokozó fejlődése vizsgálható csontleletek alapján. Simon Mays, a brit örökségvédelmi szervezet, az English Heritage szakértője szerint számos fertőzés, így a vírusok okozta betegségek nem hagynak nyomot a csontokon. Nem így a baktériumok, hiszen a tuberkulózison kívül a lepra és a szifilisz okozta fertőzés is szignifikáns jeleket hagy a csontozaton. Mindeme kórokat újból górcső alá vették régészeti leletek segítségével.

"Hasznosak lehetnek a történeti nyomok is. Tanulmányozhatjuk a pestis áldozatainak földi maradványait is, mivel tudjuk, hogy sokan speciális közös sírokban alusszák örök álmukat" - emelte ki Simon Mays. Ismertetése szerint a kutatók nemrég exhumálták az 1918-as spanyolnátha áldozatainak földi maradványait. E kutatások eredményei pedig döntő fontosságúak lehetnek, ha "fel akarunk készülni az eljövendő nagy járványok elleni védekezésre".

A Nagy-Britanniában végzett régészeti feltárások arra is fényt derítették, hogy a középkorban a szigetország lakosságát izületi bántalmak kínozták. David Miles régész szerint a feltárások azt is kimutatták, hogy a közelmúltig a gyermekeket hároméves korukig táplálták anyatejjel, s így jobban fel voltak vértezve a betegségekkel szemben. "A történelem tanulsága szerint a korai elválasztás, ahogy ez manapság szokás, nem feltétlenül jó dolog" - hangsúlyozta az archeológus.

(Múlt-kor /MTI)

"Most már tudjuk végre, hogy miként volt képes Heródes király gigantikus építkezéseit végrehajtani és hol talált rá ezekre, a némelykor az egyiptomi piramisoknál is impozánsabb kőtömbökre" - mondta Juval Barukh, az izraeli régészeti hivatal helyettes igazgatója a sajtó képviselőinek. A mészkőbányára két hónappal ezelőtt akadtak rá egy közmunkálatokat megelőző rutinellenőrzés során - magyarázta Barukh a lépcsőzetesen sorakozó hat-hét méter hosszúságú kőtömbök közt állva.

A Szent Város északi negyedében található mészkőbánya három vagy négy kilométerre lehet a Heródes által épített és a rómaiak által i.sz. 70-ben lerombolt templomtól, azon a helyen, ahol azután az iszlám harmadik szent helye, az Al-Aksza mecset felépült. Jeruzsálemnek az Izrael által 1967-ben elfoglalt arab lakosságú keleti szektorában, Ramat Slomo ortodox zsidó negyedben van.

"Azon nyomban felismertük ennek a mészkőbányának kivételes jelentőségét, azt, hogy történelmi szemszögből nézve szenzációs felfedezésről van szó" - hangsúlyozta Barukh, aki szerint a "malaké" minőségű (az arab szó jelentése: királyi) vakítóan fehérszínű mészkő márványra emlékeztet és a helyszínen kialakított, 5-7 tonna súlyú páratlan kőoszlopok hasonlítanak a Heródes által épített templom utolsó maradványához, a judaizmus legszentebb emlékéhez, a jeruzsálemi Siratófalhoz.

A helyszínen Heródes király korabeli pénzérméket, cserépdarabokat és szerszámokat is találtak, illetve egyedülálló leletnek tekinthető egy vasból készített, két kőoszlop közötti hasadékba beakadt véső is. A ciszjordániai Ramallahot Jeruzsálemmel összekötő útvonal néhány száz méterre halad el a mészkőbányától. Mint Barukh elmondta, ezen az úton haladva két héttel ezelőtt rátaláltak a Heródes király idejében a hatalmas kőtömbök szállításához épített út nyomaira is.

(Nagy) Heródest (i.e. 73 - i.e. 4) a rómaiak nevezték ki a mai Ciszjordánia egy részén elterült Júdea királyává. Nagyszabású építkezéseivel, így a jeruzsálemi Második Templomon kívül Caesarea kikötővárosának kiépítésével, valamint a maszadai, a jerikói és a hérodioni palota megalkotásával vált híressé.

(Múlt-kor /MTI-Panoráma)

Az egykori Pannonia területén ma több állam: Ausztria, Szlovénia, Magyarország, Horvátország és Szerbia osztozik. Valamenyi országból már került elő a zsidóság 2-3. századi jelenlétére vonatkozó lelet (jellemzően sírfeliratok), mostanáig egyedül Ausztriából hiányzott arra utaló jel, hogy valaha itt is éltek zsidók.

Pedig a Római Birodalom valamennyi területén megtalálhatók voltak Izrael fiai. Egy részük az 1-2. század három vesztes háborújának következtében hadifogoly-rabszolgaként került külföldre (ezeket általában egy-két emberöltő múltán felszabadították), vagy önkéntesen vándorolt el hazájából. A Pannoniában élő zsidóság - ezt elsősorban Magyarországon talált leletek alapján mondhatjuk -, főként kereskedőkből és a római hadsereg Szíriában toborzott segédcsapataiba önként beállt katonákból állt. A mai Ausztria területén sem lehetett ez másképp.

A Halbturnban idén tavasszal feltárt egy-két éves gyermek földi maradványait egy kb. 300 sírból álló, 2-5. századig használt temetőben találták meg, amely egy római "villa" (villa rustica) körül helyezkedett el. Ilyen majorságok tucatszámra feküdtek a Fertő-tó partán, amely már a római korban is fontos mezőgazdasági területnek számított. A temetőt 1986-ban fedezték fel, és 1988 és 2002 között a mainzi Römisches-Germanisches Museum igazgatója, Falko Daim vezetésével tárták fel. Eddig több mint tízezer lelet került elő innen, jellemzően üveg és kerámiatöredékek, fémből készült tárgyak. Az arany amulettet, amelynek szövegét először olvashatatlannak tartották, 2006-ban fedezte fel egy bécsi régész.

A gyermek egy ezüstből készült amulett-tokot hordott a nyakában, ebbe helyezték el az arany el a 2,2 cm hosszú arany lemezt, amelyen a következő görög betűkel írt, de héber szövegű felirat volt olvasható: "Szüma Iszraél, adóne elón adón a[---]". Ez a mondat nem más, mint a zsidó vallás legfontosabb imádsága, az ún. Semá-ima: "Halld Izrael: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!" (5Móz 6:4). Az ima elsődleges fontosságát a Názáreti Jézus is hangsúlyozta: "Akkor odament hozzá az írástudók egyike, aki hallotta az ő vitatkozásukat, és tudva, hogy [Jézus] jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: Melyik az első minden parancs közül? Jézus pedig felelt neki: Minden parancs közül az első: Halld Izrael: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr" (Mk 12:28-29).

Ilyen és hasonló amuletteket mindenütt viseltek az ókorban, mivel bajelhárító szerepet tulajdonítottak nekik. Különösen a zsidók szent írásai és imái álltak nagy becsben, még a pogányok között is: számos alkalommal ezekből vettek át bizonyos elemeket. (A héber nyelv használata is elterjedt volt az ilyen bajelhárító szövegekben, mivel ennek nagyobb erőt tulajdonítottak.) A most megtalált aranylemez azonban nem az amuletteken szokásos varázsszövegeket (legtöbbször érthetetlen zagyvaságokat - innen ered az "abrakadabra" szavunk is), hanem egy ima komplett szövegét tartalmazza.

Ebből is arra következtethetünk, hogy az elhunyt gyermek bizonyára zsidó lehetett, akinek nyakába szülei akasztották a Semá-ima görögül átírt héber szövegét. Talán az sem túl merész feltevés, hogy a szülők görögül beszéltek, mivel ez abszolút beleillik abba a képbe, amit a Római Birodalom nyugati részén élő zsidóság nyelvhasználatáról eddig tudtunk. (A 3-4. századra tehető mintegy 600 római katakombafelirat 80%-a görög nyelvű.) Az eddigi leletek alapján nem valószínű, hogy a gyermek a villa tulajdonosáé lett volna, valószínűbb, hogy szülei a majorságban dolgozó rabszolgák vagy felszabadítottak lehettek.

A Halbturnban talált aranylemezkét 2008. április 11-e óta lehet megtekinteni az eisenstadti (Kismarton) Burgenlandi Állami Múzeum "A Borostyánút - egy kereskedelmi útvonal fejlődése" című kiállításon.

Mithrász a római császárkor egyik legnagyobb istene, a köré szerveződött misztériumvallás központi alakja volt. A Mithrász-kultusz az i.sz. 1. században nagyon gyorsan elterjedt a Római Birodalom területén, nyomait megtalálták a pannóniai tartományokban is. Különböző tárgyi emlékek Magyarországon is előkerültek már például Aquincumból, valamint Sárkesziből és Fertőrákosról is, ám a kultusz jelenlétre az ókori Savariában eddig nem volt kézzelfogható bizonyíték - mondta el Kiss Péter.

A régész hangsúlyozta: a Szombathelyen megtalált épület "vallási jelentőségét a helyszínen talált két fogadalmi oltárkő adja, melynek feliratai minden kétséget kizáróan a római kor egyik legtitokzatosabb vallására, a perzsa eredetű Mithrász, vagyis a legyőzhetetlen Napisten misztériumaira utalnak". A Mithrász életének egyes jeleneteit szimbolizáló, az örök forrásnak és az isteni áthaladásnak szentelt oltárok egy tolóajtóhoz tartozó, mészkő küszöbbel ellátott épület maradványaiból kerültek elő Szombathelyen. A megfigyelések alapján még az i.sz. 4. században is használták az épületet, amely aztán leégett és összedőlt.

"A megmaradt omladékréteg azonban nagy mennyiségben tartalmazza egy falfestmény darabjait, melynek érdekessége, hogy ez az első olyan római kori falfestmény Savariában, amely eredeti elrendezését megőrizve kerülhet feltárásra" - mondta az ásatásokat vezető régész. A nagy jelentőségű falfestmény feltárását két festő-restaurátor, Harsányi Eszter és Kurkovszky Zsófia irányításával végzik.

Kurkovszky Zsófia a sajtótájékoztatón elmondta: a feltárt falfestmény-részletek nagy valószínűséggel a Mithrász-szentély két helyiségét, a külső bejárati részt és a szentély belsejét díszítették. A szentélybelső falfestményei geometrikus rendszerű kompozícióban, kazettás-sávos díszítéssel és figurális ábrázolásokkal készültek. A szentély a római kori város déli részében található, ahol az Iseum szentélykörnyezet mellett számos más vallási emlék, elsősorban oltárkövek kerültek elő a korábbi ásatásokon.

A sajtótájékoztatón bemutatták még az ókori vízvezeték-rendszer egy feltárt darabját is, melynek érdekessége, hogy a fölötte húzódó rétegekben látható a későbbi Szombathely csatornahálózatának egyik vezetéke, amely éppen azt a nyomvonalat követte, mint a kétezer évvel ezelőtti ókori csatorna.

Nagy Zoltán, a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője közölte: előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az üzletközpont beruházójával arról, hogy a feltárt leletek közül minél több a Magellán Center építkezésének befejezése után is látható legyen. Erre az ígéretek szerint az épület mélygarázsában lesz majd lehetőség. Nem ez lenne az első ilyen bemutatótér Szombathelyen, ahol egy kereskedelmi bank üzletterében, a padlószint alatt már most is megcsodálható az ókori vízvezeték-rendszer egy darabja.

(Múlt-kor / MTI)

Krisztus születésének időpontját nem könnyű meghatározni. Még az i. sz. 6. század elején is Diocletianus császár trónra lépésének időpontjától számították az éveket (korábban pedig Róma legendás alapításától). Dionysius Exiguus római apát volt az, aki elsőként javasolta, hogy ne egy pogány császár uralkodásának kezdetét, hanem a kereszténység számára legfontosabb eseményt, vagyis Jézus születését vegyék a kiindulópontnak. Ezt a dátumot azonban senki nem ismerte. Az apát a Biblia és korábbi egyházatyák munkái alapján végül is oda lyukadt ki, hogy Krisztus Augustus császár uralkodásának 28. évében született. Ez lett a "Kr. u. 1." év.

Itt azonban mindjárt 4 évnyi tévedés történt, mivel Augustus ekkor már valójában 31 éve volt hatalmon, csak az első négy évben még Octavianus néven uralkodott. Ha az apát ezeket az éveket is beszámítja, akkor a születést 4 évvel korábbra kellett volna tennie. Egy további év pedig azért "veszett el", mert akkoriban még nem ismerték a nullát, így a Kr. e. 1 és a Kr. u. 1 között valójában 2 év a különbség. Ezek alapján Krisztus születése és időszámításunk kezdete között 5 évnyi eltérés van, amennyiben az apát által használt adatok hitelesek. Erre azonban nincs bizonyítékunk, így pár év különbség még belefér a képbe.

A Biblia szerint Krisztus születése Heródes király idejében történt. Bármilyen lexikonban elolvashatjuk azonban, hogy Heródes Kr. e. 4-ben halt meg. Ezt a dátumot egy olyan lázadás időpontjának megállapításából tudjuk, amelyről Josephus Flavius számol be A zsidók története c. munkájában. A lázadás Jeruzsálemben tört ki Heródes életének vége felé, mert a rómaiak egy aranyozott sast függesztettek ki a templom főkapuja fölé. Heródes leverte a lázadást, a vezetőket máglyára küldte. Azon az éjszakán holdfogyatkozás volt.

A csillagászok bármilyen időszakra és földrajzi helyre ki tudják számítani a múlt és a jövő hold- és napfogyatkozásait, így megállapították, hogy ebben az esetben vagy egy Kr. e. 5-ös, vagy egy évvel későbbi esemény jöhet szóba. Az előbbi sokkal látványosabb, ezért feltűnőbb volt. A történelmi források alapján a lázadás és Heródes halála között - amely a zsidó húsvét előtt következett be - még több hónapnak kellett eltelnie. Így - mivel a Kr. e. 5-ös fogyatkozás ősszel volt - valószínű, hogy Heródes Kr. e. 4 húsvétja előtt halt meg. Jézusnak pedig ezek szerint Kr. e. 4 előtt kellett megszületnie, ami jól összevág az Augustus uralkodásának évei körüli problémával.

A kérdéses időtartam másik végének behatárolásához is meríthetünk adatokat a Bibliából. Lukács evangéliumának második része így kezdődik:

Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó.

Ezek alapján a Kr. e. 8-ban kiadott császári rendelet jöhet szóba. Augustus összesen három összeírást (vagyonösszeírást és népszámlálást) rendelt el uralkodása alatt - ezt az ankarai Augustus-templom falán lévő felirat tanúsítja. Aki ismeri az Újszövetséget, jól tudja, hogy Jézus akkor született, amikor József és Mária Betlehem városába mentek, hogy összeírják őket. Összegezve az elmondottakat: Krisztusnak Kr. e. 8 és 4 között kellett megszületnie. Az eseményt csodálatos égi esemény kísérte.

Origo / Múlt-kor

A katolikus egyházfő által meghirdetett nemzetközi Szent Pál-év június 29-től, azaz Péter és Pál napjától (egyúttal Szent Pál vértanúságának feltételezett napjától) 2009. június 29-ig tart, az emlékünnepségekhez a protestáns egyházak is csatlakoztak - közölte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem újszövetségi tanszékének vezetője.

Péter és Pál napja azért esik egyazon időpontra a naptárban, mert  az egyház ezzel is szeretné hangsúlyozni, hogy Pál szerepe legalább akkora jelentőségű, mint Péteré, az első pápáé. Szent Pál, akit a népek közötti hittérítő tevékenysége miatt a nemzetek apostolának is neveznek, teljesen egyenrangú a katolikus felfogás szerint Jézus 12 tanítványával, attól függetlenül, hogy személyesen soha nem találkozott vele.

Pál alakja azzal is kiemelkedik apostoltársai közül, hogy az ő élettörténete a legismertebb, mert a Szentírás Apostolok cselekedetei című könyve kizárólag az ő hittérítő tevékenységéről szól, más missziós tevékenységére nem szentel egy egész könyvet a Biblia. Emellett a Szentírás szerzői közül ő írta a legtöbb hiteles, kanonizált fejezetet. Működésének köszönhetően alakultak ki az első ősegyházi közösségek azokon a területeken, ahol az ott élőket megtérítette - közölte a tanszékvezető.

Születésének napját csupán hozzávetőlegesen lehet kikövetkeztetni az Újszövetségből. Itt ugyanis megemlítik, hogy Achaia római provincia helytartója, Gallio fogadta térítő útja során. A prokonzul egy felirat alapján i.sz. 51-ben töltötte be ezt a tisztséget, a történészek ebből visszaszámolva valószínűsítik Szent Pál születési évének i.sz. 8-at.

Szent Pál élettörténetéről Tarjányi Béla kifejtette: eleinte rabbiként a zsidó hitet védelmezte a keresztényekkel szemben, olyannyira, hogy még a római birodalom határain kívülre is üldözte őket. Miután Jézus látomásban megjelent neki, keresztény hitre tért, ez volt a nevezetes "pálfordulás". Ezután ugyanakkora vehemenciával, amekkorával addig üldözte a kereszténységet, Krisztus vallását kezdte hirdetni a Földközi-tenger keleti partvidékén.

Missziós tevékenysége húsz évig, i.sz. 65-ben bekövetkezett haláláig tartott, ennek során eljutott a Közel-Keletről egyes feltételezések szerint egészen Hispániáig, utóbbi területen azonban nem aratott sikert. Járt a római birodalom több tartományi székhelyén, így Athénben, Thesszalonikiben (ami később ortodox központtá vált), Philippiben, Korinthoszban és Bereában, de a mai Törökország területén is, többek között Laodiceában, Ikoniumban és Efezus térségében.

Pál apostol élete utolsó éveiben az Égei-tenger vidékén térített, ott fogták el a római katonák, mivel akkor még üldözött vallás volt a kereszténység. Első fogságából megszökött, majd másodszor is börtönbe került, halálra ítélték. Mivel római állampolgár volt, nem keresztre feszítették, hanem lefejezték Róma határában. A katolikus legenda szerint a levágott fej hármat ugrott, s ott három forrás keletkezett, ami a mai napig is létezik.

Halálának feltételezett helyszínén épült meg a Falakon Kívüli Szent Pál-bazilika, ahol sírja is található. A székesegyház rövid időn belül zarándokhellyé vált. Az ide látogatók XVI. Benedek pápa dekrétuma szerint teljes búcsút, azaz bűneik alóli feloldozást kapnak. Ugyanígy Szent Pál születési helye, Tarsus is zarándokok célpontja lett.

A tevékenységének eredményeként létrejött több ősegyházi közösség lelki gondozására is nagy gondot fordított Szent Pál. Ez lett a 3-4. században a kereszténység térhódításának kiindulási területe, majd amikor Nagy Konstantin római császár (306-337) i.sz. 313-ban kiadta a keresztény vallásszabadságot hirdető milánói ediktumot, megindult a kereszténység térhódítása a Pál által megtérített területekről a Földközi-tenger nyugati partvidékén is.

(Múlt-kor / MTI)

A valamikori Duna-meder fölé magasodó Bottyán-sánc fennsíkján elhelyezkedő Lussonium feltárása a Pécsi Tudományegyetem szakmai programjának keretében Visy Zsolt régész, egyetemi tanár vezetésével folyik. Az ásatások anyagi hátterét kezdetben Paks Város Önkormányzata, majd 1994. óta az önkormányzat által fenntartott paksi Városi Múzeum költségvetése fedezi - mondta el Váradyné Péterfy Zsuzsa múzeumigazgató.

Az eddigi kutatások során számos katonai és polgári épületet találtak. Az előkerült leletek és objektumok elemzése megmutatta, hogy a legkorábbi palánktábor már az i.sz. 1. század derekán, Claudius császár uralkodása idején megépült és a 2. században is használatban volt - tette hozzá. Tájékoztatása szerint a feltárások során előkerült az erőd északi sáncrendszere, több helyen az erőd fala, védőárkai, a két déli kaputorony.

Az erőd déli falának belső oldalán több helyiségből álló, keleti oldalán faoszlopokkal ellátott, portikuszos, azaz tornácos épületsor, egy kaszárnyaépület helyezkedett el. A késő római korban, amikor az erőd már nem volt használatban, a déli kaputoronytól néhány méterre északra felépült egy tízszer kilenc méteres kiterjedésű torony, úgynevezett kiserőd, melyet a tartomány feladása után is használtak a népvándorláskor elején.

2003-ban a római erőd déli kapujának, az ettől északra található kaszárnyaépületnek és a késő római kiserődnek a műemléki helyreállítása történt meg, a romkert újabb bővítésére 2007-2008-ban került sor az északi erődfal- és környezetének műemléki helyreállításával. A homokkő-kváder burkolatú fal szinte eredeti magasságig felfalazva fogja közre a vörösfenyőből felépített északi kaputornyokat, melyek az eredetileg itt álló, kőből épült kapuk jelzésszerű bemutatását célozzák.

A helyreállítási munkálatok Paks város költségvetéséből, valamint a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány támogatásával valósultak meg. A műemléki helyreállítások kiviteli terveit H. Vladár Ágnes Ybl-díjas építészmérnök készítette el.

(Múlt-kor / MTI)

A Szilván negyedben, Jeruzsálem legrégebbi részén végzett ásatáson egy harminc méter hosszú középület maradványai kerültek elő. A kutatók megtalálták egy néhány évszázaddal későbbi, ókori héber feliratú pecsét lenyomatát is, amely egy Jeremiás könyvében említett tisztviselő neve szerepel.

Az ásatás szponzora a jeruzsálemi neokonzervatív (think tank) agytröszt, a Salem Központ, valamint egy amerikai zsidó befektetési bankár. Az ásatás vezetője, Eliat Mazar szerint valószínűleg Dávid király palotáját találták meg, ezt azonban más izraeli régészek vitatják.

A Mazar által feltárt középület főníciai stílusban készült a 9-10. században. Gabriel Barkay, Jeruzsálem régésze a Bar-Ilan Egyetemről rendkívül fontosnak nevezte a feltárást: "Nagyon óvatosan úgy fogalmazhatnék, hogy ez az egyik legelső nyoma a Dávid és Salamon királyságának Jeruzsálemben, abból az időszakból, ami száz éve bújócskázik a régészekkel".

A szakma más képviselői is elismerték, ritka és érdekes régészeti eredmény a feltárt falrészlet, illetve a pecsét is. A régésznő már több mint tíz éve keresi a palotát a jeruzsálemi óváros falain kívül. A bibliai régészet képviselőjeként Dávid és Salamon királyságának történelmi nyomait kutatja.

Hani Nur el-Din, az Al Quds Egyetem régésze a bibliai régészet eljárásairól az International Herald Tribune számára elmondta, izraeli régészek azért alakították ki, hogy "a történelmi bizonyítékokat bibliai kontextusba helyezzék". A történelmi nyomok és a későbbi bibliai narráció közötti kapcsolat nagyrészt hiányzik, az i.e. 10. század idején csak a fikció van. Ugyanakkor bármit találnak, igyekeznek a bibliai narrrációhoz kötni. Vagyis a gombhoz keresik a kabátot."

A 48 éves régésznő - aki a híres Benjamin Mazar régész unokájaként tanulta ki a szakma fortélyait - elmondta: "A régészet persze csak technika, de még ásatás közben is mindig a történelmi források járnak a régész fejében. Munka közben egyik kezemben a Biblia és az ásatáskor használt eszközök a másikban, természetes, hogy minden számításba jöhet."

A Biblia mellett persze már jelentős jeruzsálemi régészeti ásatási eredményekre  támaszkodik a kutató: a huszas években az ír Robert Macalister, a hatvanas években a brit Kathleen Mary Kenyon, a hetvenes-nyolcvanas években az izraeli Yigal Shilo ásatott Jeruzsálemben.

Amihai Mazar, a Héber Egyetem régésze és Eilat Mazar másodunokatestvére szerint a szakmában meglehetősen vitatott, hogy "Dávid és Salamon korában mennyiben tekinthető Jeruzsálem fontos városnak, sőt egyáltalán városnak. Sokak szerint városnak éppenséggel kicsi, királyságnak pedig voltaképpen jelentéktelen volt."

Maszada erődjének évtiizedek óta tartó feltárásán több száz, feliratokat tartalmazó cserépdarabot találtak, néhányuk cserépkorsókat díszített. Van olyan, amely csak egyetlen betűt tartalmaz, és vannak olyanok, amelyeken nevek és számok olvashatók a felkelés és a római ostrom kezdetétől. A régészek számára nem okozott különösebb gondot a feliratok megfejtése, de a most kiállított 11 cserépdarab más, mint a többi - tudjuk meg a Háárec című izraeli napilap beszámolójából. A többi cserépdarabbal ellentétben, amelyeket egy nagy területen szétszórva találtak, ezek a darabok egy helyen voltak, az élelmiszerraktárakhoz vezető átjárót ellenőrző belső kapuknál. Mindegyiket ugyanaz a kéz írta, és mindegyiken csak egyetlen név látható.

A legérdekesebb azonban, hogy ezek a nevek nem rendes nevek, hanem becenevek voltak: Ben Hanahatam (vagy Ben Hanahtum), Cajda (vagy Hacajad, "a vadász"), Ha'amaki (az Akra vidékréről való). Az egyikükön pedig Ben-Jair neve áll, a Maszada felkelés vezetőjéé. A cserépdarabok felfedezésekor Jigael Jadin régész azokat úgy értelmezte, mint a Maszadánál végrehajtott tömeges öngyilkosságok bizonyítékát, amelyre az ostrom beszámolója volt a bizonyíték. Josephus Flavius ugyanis részletesen leírta azokat a szavakat, amelyekkel Ben-Jair meggyőzte mintegy 1000 társát, hogy a "nemes halált" válasszák: "Haljunk meg úgy, hogy nem hajtjuk fejünket az ellenség igájába, feleségeinkkel és gyermekeinkkel szabad emberek módjára hagyjuk itt az életet!" (Josephus Flavius: A zsidó háború. Ford.: Révay József. Talentum, Bp. 1999.)

Miután megölelték feleségüket és megcsókolták gyermekeiket, könnyes szemmel kiválasztottak maguk közül 10 férfit, akik végrehajtották a szörnyű mészárlást. A 10 férfi végül sorshúzással kijelölte azt az egyet, aki utolsónak marad, és aki 9 társa megölése után magával is végez. Josehus Flavius leírása szerint az utolsó férfi megvizsgált minden tetemet, hogy megbizonyosodjék róla, hogy valóban halottak, majd hatalmas tüzet gyújtott, végül pedig magába döfte a kardját, és családtagjai holtteste mellé roskadt. Vajon a 11 cserépdarabon olvasható nevek a 10 férfi becenevét rejtik, akik Ben-Jair parancsára utoljára maradtak? Vajon ezeket a cserépdarabokat használták az utolsó kiválasztására, aki bevégzi a mészárlást? Mindez lehetségesnek tűnik, de bizonyosat soha nem fogunk tudni.

A kutatók eddig nem tettek kísérletet arra, hogy megerősítsék vagy cáfolják ezt a drámai feltételezést. Sokkal inkább arra koncentráltak, hogy meghatározzák Josephus Flavius, eredetileg Jószéf ben Mattitjáhu szavahihetőségét, akinek zsidó származását, a maszadai történettel együtt 2000 éven keresztül figyelmen kívül hagyták.

Most azonban mindez megváltozhat. Májusban ugyanis megnyílt a Maszada lábánál fekvő, Jigael Jadinról elnevezett új múzeum a Shuki Levy alapítvány pénzügyi támogatásával (Levy izraeli származású, de Los Angelesben él, és a Shuki és Aviva énekes duó egyik tagja, illetve a Power Rangers című TV-sorozat egyik producereként vált sikeressé). A múzeum első terme Josephus Flaviusnak állít emléket, nélküle ugyanis nem tudnánk a Maszadában történtekről, és sokkal kevesebb ismeretünk lenne a nagy felkelésről, illetve Jeruzsálem elpusztításáról. A probléma csupán az, hogy róla is csak annyit tudunk, amennyit magáról elárul, más források nem említik.

Műveit, így a Maszadáról szóló történetet is, Rómában írta, és bár az erődről készült leírásai meglehetősen pontosak, mégis feltételezhetjük, hogy sohasem járt azon a helyen. Legfőbb forrásaként a római parancsnokok beszámolói szolgáltak, bár a felkelés korai szakaszában maga is a felkelők oldalán harcolt, így személyes tapasztalatokat is szerezhetett. Leírásai igen pontosak, részletesen beszámol a tömeges öngyilkosságról, és arról az életben maradt két asszonyról és öt gyermekről, akik hírt adtak a szörnyűséges végről.

Gila Horowic, a múzeum kurátora, a jeruzsálemi Héber Egyetem Régészeti Intézetének csapata, és Elijav Nahlieli tervező megértették, hogy az Izrael leghíresebb régészeti emléke közelében létesített múzeum nem versenyezhet magával a lelőhellyel, ezért olyan különleges formában építették meg, amely hozzáadhat valamit a fennsíkot meglátogató érdeklődők élményéhez. A múzeum 9 teremből áll, amely mindegyike különböző témákat dolgoz fel, bemutatva a Maszada közelében kiásott legfontosabb régészeti leleteket. A látogatónak az az érzése támad, hogy azon a helyen áll, ahol 2000 évvel ezelőtt az események történtek.

Három terem foglalkozik Heródessel: az elsőben egy királyi lakomát láthatunk eredeti asztalneművel, valamint a vendégeknek felkínált ételek és italok leírásával. A második Cesarea kikötőjét mutatja be, amelyet Heródes építtetett, és amelyen keresztül a luxuscikkeket szállították. A harmadikban Heródes palotájának megmaradt oszlopai és színes faldíszítései láthatók, amelyekből képet kaphatunk a drága és fényűző épületről.

A felkelés i.sz. 66-ban történt kirobbanásakor zelóták, szikáriusok (nevüket a maguknál hordott tőrről kapták, amely latinul "sica") foglalták el a hegyet. Nekik állít emléket a múzeum többi terme bemutatva használati tárgyaikat, kézirataik maradványait, és azt a mintegy 4000 darab szövött anyagot, amely a száraz sivatagi éghajlatnak köszönhetően épségben megőrződött. A zelóták a felkelés alkalmából vert ezüst sékeleket is magukkal hoztak a Maszadára.

A sékeleken óhéber feliratok voltak: "Shekel Jisrael" és "Szent Jeruzsálem". Rajtuk van kiadásuk kelte is, amely összefüggésbe hozható a felkeléssel -az első évtől (aleph) az ötödik évig (hé). A második és harmadik évből több ezer pénzérme került elő, mivel azonban az utolsó év rövid volt (húsvéttól Tamuz 17-ig - vagyis július 3-ig - tartott, amikor a Templomban megszűnt a munka, és nem vertek több érmét), ebből az évből csak 20 érmét találtak. Ezek közül háromra Maszadánál bukkantak, ahová valószínűleg az elpusztított Jeruzsálemből ide menekülő felkelők hozták magukkal. Rendkívül ritka leletnek számítanak, amelyért a gyűjtők és a múzeumok vagyonokat fizetnének.

Szintén ritkaságnak számít az a katonai zsold kifizetését igazoló szelvény, amely a római hadsereget bemutató teremben látható. A szelvény tulajdonosa, Gaius Messius, a bejrúti Fabia nemzetséghez tartozó Gaius fia, akinek kiadásait levonták a fizetéséből. A fizetési igazolást papiruszra írták, és eddig csak egyetlen ehhez hasonlót találtak, azt is Egyiptomban. A katona feltehetőleg azokhoz a római katonákhoz tartozott, akik Josephus Flavius szerint megmászták a hegyet. Másnap, amikor a rómaiak behatoltak a várba "megpillantották a meggyilkoltak tömegét, nem örvendeztek, mint ahogy az ellenség pusztulásán örvendezni szokás, hanem csodálattal adóztak ily rengeteg ember hősi elszántságának és bátor halálmegvetésének."

A még korábban Nagy Heródes által egy elszigetelt hegycsúcsra építtetett, és szinte bevehetetlen vár több mint három évig állt ellen a római támadásoknak. Végül a megmaradt zelóta védők tömeges öngyilkosságba menekültek, hogy ne kerüljenek élve az ostromlók kezére. A zsidó történetírás ma is élő legendája a hősiesség szimbólumává vált, és az izraeli hadsereg tisztjeit ezért még ma is a Maszada várban esketik fel.

Az erőd fürdőházában talált két férfi csontvázáról és a mellettük lévő, női hajfonatokról ezért sokáig azt hitték, hogy azok is a zelótákhoz tartoztak. A három ember maradványa nagyon fontos szerepet kapott az erőd 1960-as évekbeli feltárásakor. Jigael Jadin, az akkori ásatást vezető régész szerint ugyanis a leletek arról tanúskodtak, hogy a zelóták a feleségüket és gyermekeiket is megölték, hogy azok ne jussanak a rómaiak kezére. Akkori jegyzetei szerint a csoport "a Maszada történetének végső, és legtragikusabb pillanataira világított rá. Nincs kétség, a szemünk előtt a Maszada védőinek maradványai tárultak fel".

A Maszadában talált más csontvázakkal együtt az izraeli kormányzat 1969-ben ezeket is zsidó hősök maradványaiként ismerte el, és azok állami temetést kaptak. A Near Eastern Archaeology júniusi számában megjelent tanulmányukban azonban Joe Zias és Azriel Gorski régészek azt állítják, hogy lehetséges: az újratemetést nem azok kapták, akiket megilletett volna.

Az új régészeti elemzés szerint a korábbi elmélet nem feltétlen igaz. Az orvosszakértők ugyanis a női haj vizsgálata során arra jutottak, hogy azt egy éles tárggyal még a nő életében levágták annak fejéről. Zias ezután egy olyan bibliai idézetet talált, amely azt említette meg, hogy a zsidók által ütközetben elfogott idegen nők haját teljesen le kell vágni, hogy ne találják vonzónak őket. Éppen ezért a fogoly nem egy zsidó nő, hanem egy fogoly lehetett, aki minden bizonnyal a Maszada római erődjében élhetett 66-ban, amikor zelóták elfoglalták a várat, és megölték az ott élőket. A zsidó harcosok a rómaiak tetemét a fürdőbe dobták, amelyet Zias szerint szemétlerakónak használhattak. A nő fogságba esett, és a zsidó törvények szerint a haját levágták, amelyet aztán szintén a testek mellé dobtak. Éppen ezért a csontvázak a római katonáké, míg a haj a fogságba esett nőé lehetett.

Az új felfedezés azonban csak egy apró csepp a pohárban: a kutatók ugyanis már többször, több szempontból támadták a maszadai ásatásokat, mondván igen fontos lenne az ott feltárt leleteket a heroizmus és önfeláldozás szűrője helyett tudományos szemmel vizsgálni. A Maszada története és szimbolikája ugyanis mára egyre kevésbé elfogadható - áll az Associated Press tudósításában, hiszen a vallási fanatizmus által szított tömeggyilkosság épp az aktuális politikai célok ellenkezője. Az öngyilkosság történetét az első századi római történetíró, Josephus Flavius örökítette meg, ám azt korábban többször is kétségbe vonták, és ma több szakértő úgy gondolja, hogy a műben az eredeti történetet vagy nagyon felnagyították, vagy sosem történhetett meg.

Zias a korábbi ásatásokkal a legnagyobb problémát abban látja, hogy szerinte akkor a "régészek egy már meglévő történethez kerestek bizonyítékokat", és a zelóták öngyilkosságára a mai napig nem találtak kézzelfogható bizonyítékot. Mások azonban azt állítják, hogy Josephus leírása tökéletesen ráillik a régészeti anyagra, így sokan megkérdőjelezik az új vizsgálatok eredményeit is. Szerintük Zias "feltételezésekre épülő feltételezésekre" alapozta a sztoriját.

Az egyetem eredetileg kedden, sajtótájékoztatón akarta közzétenni a szenzációs régészeti hírt, de a Háárec honlapján megszellőztette a történetet, ezért az egyetem hétfőn késő estére előrehozta a hivatalos bejelentést. Eszerint a királysírra Heródes egykori palotája, a dombtetőre épült Heródium nevű erődítmény feltárása közben bukkant rá Ehud Necer régész, a Héber Egyetem professzora.

A tudósok már korábban is sejtették, hogy ebben a körzetben lehet a sír, amelyről Josephus Flavius ókori történetíró is említést tett, de az ásatások eddig nem igazolták a feltételezést. A Háárec szerint a sírt egy eddig feltáratlan, Heródes két palotája között lévő területen találták megm, ahol kiderült, hogy a szarkofágot a temetés után pár évtizeddel darabokra törték.

Nagy Heródes a római birodalom szentföldi helytartója volt, i.e . 40 körül pedig a Júdeát megszállva tartó birodalom szenátusa "a zsidók királyának" nevezte ki. A Bibliából mint a betlehemi tömeges gyermekgyilkosságok elrendelője ismert: miután eljutott hozzá annak híre, hogy megszületett Jézus Krisztus, "a zsidók új, igazi királya", minden két év alatti fiúgyermeket megöletett Betlehemben és környékén.

Heródes építtette fel a második jeruzsálemi templomot, a jeruzsálemi Óvárost ma is körülvevő falat, valamint a Heródium mellett más palotákat, erődítményeket is emeltetett Caesareában, Jerikóban és Maszadában, és végül Jerikóban halt meg i. sz. 4-ben.

A Heródium volt az egyik utolsó erőd, amelyet a zsidó felkelők tartani tudtak a rómaiak ellen, egészen i. sz. 71-ig, akkor a hódítók elfoglalták, majd lerombolták az építményt.

A helyszínen először 1956 és 1962 között folytattak ásatásokat, amelyeket egy ferences szerzetes vezetett, és akkor került felszínre szinte minden ma látható maradvány. Az ásatások a hatnapos háború alatt megszakadtak, majd Izrael 1972 óta folytat kutatásokat a területen.

Múlt-kor

A régészek folyamatosan dolgoznak az egyelőre név nélküli település kiásásán a Shuafat nevet viselő külvárosban, mivel a feltárások befejezése után a romokat vissza kell temetni, hogy a régóta tervezett vonalat megépíthessék. A bulldózerek által kijelöl nyomvonalon épülő vasút az 1967-es, hatnapos háborúban megszerzett északi külvárosokat köti össze majd a város központjával.

A most felfedezett település a második templom korából származik, és egyes régészek szerint a bibliai Nób városára épült, ahol Sault Izrael királyává választották. A felfedezés meglepte a kutatókat, Rachel Bar Nathan, az izraeli örökségvédelem régésze szerint ugyanis senki nem tudott arról, hogy Jeruzsálemtől néhány kilométerre északra egy ennyire fontos település állt, amelynek azonban a neve is ismeretlen maradt.

A várost valószínűleg azután építették, hogy a római légiók kifosztották Jeruzsálemet, és i.sz. 70-ben elpusztították a második templomot. A település 130 körül azonban a Hadrianus alatti második zsidó felkelés során egy tűzvész után elnéptelenedett. A várost nyugati tájolással a római út mellé építették, amely Jeruzsálemet a 72-ben Titus által alapított Falavia Neapolis-szal, a mai Nablússzal kötötte össze. A város fekvése és a ciszternák száma miatt a régészek arra jutottak, hogy ez a római úton közlekedő utazók pihenőhelye lehetett.

A munkálatok során magánházak, középületek és a városon 2000 éve keresztülsöprő tűz nyomait is megtalálták. A falak mellett pénzzel töltött edények is felszínre kerültek, amely azt sugallja, hogy a lakók mindvégig a visszatérésben bíztak. Szintén itt találtak egy igazi ritkaságnak számító, Traianus császár korából (98-117.) származó érmét is.

Igazi érdekesség az a rómaiak által használt fürdő, amelynek lépcsői, csempedarabjai és medencéi is előkerültek, és amit a 2005-ben a város nyugati szélén - szintén a gyorsvasút munkálatai során - talált légiós fürdőhöz hasonló padlófűtéssel építettek meg.

A rómaiak elleni felkelések leletei folyamatosan kerülnek a felszínre: legutóbb egy ókori alagútrendszerről és egy esszénus latrináról számoltunk be olvasóinknak.

"A feltárt leletek azt mutatják, hogy szó sem volt a társadalom teljes összeomlásáról" - mutatott rá a tudós. Kinneret a bibliai Izrael korai időszakát tekintve az ország egyik legjelentősebb településének tekinthető.

Eddig a régészek abból indultak ki, hogy a térség valamennyi nagy városát az i.e. 1200-1175 közötti időkben feladták és helyettük az emberek kisebb falvakat létesítettek a hegyvidéken. Jelenlegi ismereteink szerint ezek a kis települések képezték azután a későbbi Izrael magvát, amely az i.e. 10. században jött létre.

A várost, amelynek a régészek nyomaira bukkantak, különösen jól tervezték meg. Így például az utcák meredeken vezettek felfelé a hegyoldalon, hogy az esővizet a tóba levezessék. Két, egyenként mintegy ezer négyzetméteres területen megtalálták a régészek által pékségnek vélt épületkomplexum maradványait. A várost körülvevő fal vastagsága meghaladta a 12 métert. Zwickel szerint lehetséges, hogy a város egykor egy erődítmény szerepét töltötte be.

A tudós szerint valószínű, hogy az i.e. 10. században földrengés és az általa előidézett tűzvész pusztította el a virágzó várost, amely ezt követően több mint száz esztendőn át teljesen kihalt volt. A kutatók szerint a feltárt maradványok arra engednek következtetni, hogy a mintegy tíz hektárnyi területen 2500 ember élhetett.

A városról szerzett információink azonban tovább bővülhetnek majd, hiszen a mintegy 70 tudós - a mainzi egyetem tudósai, továbbá Helsinkiből, Bernből és Leidenből érkezett régészek - részvételével folyó, 2003-ban elkezdett ásatások még hat évig tarthatnak.

(Múlt-kor /MTI-Panoráma)

Az emberkéz készítette oszlopok, amelyek csak nemrég, a vízszint kétméteres apadásával váltak láthatóvá, egymástól 30-30 méterre, 3,5 kilométer hosszan húzódnak végig a tó keleti partján. A köveket felfedező Gál Icáki szerint a mintázat egy "lenyűgöző jelenség", és egy hatásos építkezés nyomait mutatja.

Bár a köveket tudományosan még nem vizsgálták meg, több elmélet is született már azok rendeltetésével kapcsolatban. Az egyik szerint a római uralom alatta a térségben virágzó Szusszita és Gadara ókori városai közti határvonal maradványai, míg mások szerint apró őrtornyok vagy kisebb épületek romjai lehetnek, illetve azt is elképzelhetőnek tartják, hogy halászhálókat száríthattak rajtuk.

Van aki arra tippel, hogy a közeli szikla erózióját hivatottak megállítani, és Icáki is ebben hisz, mert szerinte 1979-ben hasonló kísérletekkel próbálták megállítani az évente 10 centit omló köveket. A térség szakértőjeként is ismert férfi szerint bár a kövek előkerülése fantasztikus jelenség, a tó vizének apadása katasztrofális hatással járhat, hiszen a térségben a víz a legnagyobb érték.

Icáki nevét a történészek és régészek is jól ismerik: elsőként találta meg Gamla erődjének maradványait, ahol a zsidó háború alatt helyi harcosok csaptak össze a római légiósokkal. Szerinte a régészeknek a most talált oszlopokat is alaposan meg kell vizsgálni, és így talán sikerülhet az építés időpontját is megállapítani. Mindezek ellenére azonban azzal is tisztában van, hogy az is előfordulhat, hogy sosem fejtik majd meg a titokzatos kősor titkait.

A térségben nem az első szenzációs felfedezés: tavaly például Mirjám prófétanő rejtőzködő kútját vélték felfedezni a tó partvidékén. A történelem folyamán időnként előtűnő forrás a Biblia szerint Mózes népének az életet jelentette sivatagi vándorlásuk során.

Az eddigi ásatások során két "taposókád" került elő a a Sínai-hegy közelében, a 6. században alapított Szent Katalin kolostor térségében. A négyszögletes, mészkőfalú medencék egy-egy oldala eléri az 1,2 métert, s a taposókádakba egy-egy nagy keresztet véstek. A feltételezések szerint a szerzetesek lábukkal taposták a szőlőt, az így képződött must pedig egy nyíláson keresztül az alsó medencébe csorgott le.

A leletek közé amforák, szőlőmagok, valamint aranypénzek tartoznak. Utóbbiakat a 364 és 378 között uralkodó Valens császár idején verették, feltehetően ebben az időszakban létesítették a borászatot is

Tarek El-Naggar, az Egyiptomi Régiségek Főtanácsa dél-sínai részlegének igazgatója szerint az aranypénzek Antiokhiából származnak. (A hellenisztikus világ egyik jelentős városa a mai Törökország és Szíria határvidékén, a mostani Antakya helyén állt csaknem 1500 éven át). Hasonló pénzérmék kerültek elő Libanonban és Szíriában - azokban a térségekben, ahonnan az ókori Egyiptomban termesztett szőlőfajták eredetileg származtak.

Az egyiptomi régész szerint a bort amforákban tárolták, s esetleg a külföldi keresztény közösségeket látták el vele. Ugyanis a borászat a Sínai-hegy, azaz annak a helynek a közelében üzemelt, ahol a Biblia szerint Mózes átvette a tízparancsolatot. Ily módon a bor szentnek számított, s vallási szertartásokon használták.

(Múlt-kor / MTI)

A Baath-párt (a Huszein-rezsim) Irakját szekuláris diktatúraként szokás számon tartani, mely - ellentétben pl. az iszlám forradalom utáni Iránnal - törvénykezésében nem helyezkedett vallási fundamentalista alapra. Kereszténynek - jóllehet képzettségük hagyományosan magasan az iszlám átlag felett áll - szinte elképzelhetetlen volt bejutnia az államigazgatás bármely szintjére. Az, hogy a jelenleg amerikai fogságban lévő, káld keresztény származású Tarik Azik személyében keresztény főhivatalnoka lehetett az országnak, a legkevésbé sem volt jellemző Huszein rezsimjére.

A Baath-rezsim idején - mint minden diktatúrában - a vallási-nemzetiségi ellentétek látszólag elsimultak. A keresztények a maguk értelmiségi és szakképzettséget igénylő professzióiban relatíve zavartalanul tevékenykedtek, és nem nehezedett rájuk jelentősebb nyomás a diktatúra részéről, mint az ország más polgáraira. A nemzetközi beavatkozás, Huszein eltávolítása, a diktatúra helyén keletkező hatalmi vákum és az iszlámisták elszabadulása mindent megváltoztatott. Az intervencióban zsidó-keresztény összeesküvést és agressziót látó fundamentalisták a másfélezer éve ott élő keresztényeket a (szintén keresztény) megszállók kollaboránsainak tartják, és merényletek sorával "harcolnak" ellenük.

A Társaság a Fenyegetett Népekért (Gesellschaft für bedrohte Völker) nevű göttingeni emberjogi szervezet nemrég statisztikát tett közzé, mely szerint Irakban az elmúlt két évben több mint háromszáz keresztényt gyilkoltak meg, és huszonöt templomot romboltak le vagy rongáltak meg a terroristák.

Az első támadás Szaddam Huszein bukása után 2004. augusztus 1-jén érte a keresztényeket: az egyazon napon öt templom ellen elkövetett bombamerényletekben 11-en haltak és 50-en sebesültek meg. Hivatalos becslések szerint 15000-re tehető azoknak az iraki keresztényeknek a száma, akik az augusztusi összehangolt támadások óta hagyták el az országot, a valós számok ennél feltehetően sokkal magasabbak.

A támadások az egyszerű polgárok és a politikai-vallási vezetők ellen is irányulnak. Idén január 17-én elrabolták Basile Casmoussát, Moszul szír katolikus érsekét, ám másnap szabadon bocsátották. Az egyik keresztény párt, az Iraki Demokrata Párt svéd állampolgárságú főtitkára, Minas Ibrahim al-Yussufi azonban még mindig fogságban van. A január 27-én elrabolt politikus mobiltelefonjáról nemrég szöveges üzenet érkezett a családhoz, melyben az állt: Yussufit "saját érdekében" tartják fogva.

A menekülők az ország kurdok ellenőrizte északi része felé veszik az irányt, vagy külföldre menekülnek. Emberjogi aktivisták szerint hatvanezer menekült Libanonban, Szíriában és Jordániában keresett menedéket, tizenegyezer szír káld keresztény pedig az észak-iraki Kurd Autonóm Területre menekült.

Hivatalos népszámlálást a Baath párt 1960-as hatalomra jutása óta nem tartottak, ezért nehéz megbecsülni az iraki keresztények számát is. Egy néhány évvel ezelőtti (még a nemzetközi beavatkozást megelőző) becslés szerint 600 000 fölé tehető lélekszámuk, ami az akkori lakosság 3 százalékát tette ki.

Az iraki keresztények 12 kisebb-nagyobb egyházhoz tartoznak, melyek liturgikus szempontból 3 nagy csoportra oszthatók: a nagy többségben lévő, Róma fennhatósága alá tartozó katolikusokra (457 000), a helytelenül ortodoxnak is nevezett ókeletiekre (152 000) és a protestánsokra (5800). A katolikusok (és a teljes iraki kereszténység) legnagyobb csoportját a káld katolikus egyházhoz tartozók alkotják (390 300); hét püspökük van Irakban; vezetőjük, a babilóniai pátriárka Bagdadban székel. A katolikusok másik csoportja az asszír katolikus egyházhoz tartozik, mely 1783-ban csatlakozott Rómához. A katolikusokhoz tartozik még több kisebb örmény, latin, bizánci és szír szertartású iraki egyház is. Összesen tizenöt katolikus püspök vezet tizenhét egyházmegyét és exarchátust.

Az asszírok számára Irak meglehetősen modern fogalom: őseik már jóval a britek, az ottománok, az arabok és a kurdok előtt Mezopotámia ("a két folyó közti ország") földjén éltek. Mikor a modern Irak létrejött, az asszír keresztények közül sokan ennek az országnak a területére kerültek, másoknak Törökország, Irán és Szíria lett hivatalosan a hazája. Az 1979-es iszlám forradalom után annyi asszír menekült el Iránból, hogy számuk a második világháború előtti népesség 15%-ára esett vissza.

Az asszírokat évszázadok óta üldözik. Eleinte kereszténységük miatt támadták őket, a 19. és 20. században azonban a modern kor találmánya, a nemzet(iség) vált a gyűlölet célpontjává. A 19. századból már források sora bizonyítja: az iszlám kormányok "a könyv népeit" (a keresztényeket és a zsidókat) megtűrt, másodosztályú lakosságként kezelték, pl. külön fejadót vetettek ki rájuk. A nem muszlimokra rótt adó behajtásával az ottománok általában a kurd törzseket bízták meg, akik az államnak tett szolgálaton kívül rendszeresen elrabolták a kurd lányokat és asszonyokat, és váltságdíjat követeltek értük.

Az asszírok számára a menekülés első útvonalát a felemelkedő cári Oroszország jelentette: a 19. század elején orosz földre érkezett asszírok ma is művelt és virágzó közösséget tartanak fenn, és máig megőrizték arámi nyelvüket. A második emigrációs hullám a 19. század végén az Egyesült Államokat vette célba, az amerikai gyárak pedig szívesen fogadták a keményen dolgozó munkásokat, az iskolák pedig a művelt diákokat. Az őshazában egyre fokozódott az üldözés, az asszírok pedig egyre nagyobb számban tódultak Amerikába - egészen a bevándorlási törvények hírhedt 1924-es szigorításáig.

A következő években - bár a brit és amerikai diplomácia támoagtását élvezték - az asszírok keveset tehettek sorsuk jobbra fordulásáért azon kívül, hogy sérelmeiket felpanaszolták, a misszionáriusokkal visszavásároltatták asszonyaikat, s folyamatosan és keményen képezték magukat. Az asszírok életében ugyanis hagyományosan nagy szerepet játszik a tudás, az iskolázottság: az idők során különösen az orvosi és mérnöki tudományokban lettek jártasak. Orvosaik megőrizték az ősi gyógymódokat, s a görög tanokkal ötvözve elterjesztették azokat az egész Közel-keleten.

Az iraki asszír keresztények beszélik azt a nyelvet, amely ma a legközelebb áll Krisztus korának, így magának Jézusnak a nyelvéhez. Ez az a nyelv, melyen az elmúlt év emlékezetes filmje, A passió részben megszólalt. "Sokan voltak, akik hallás után is elég tisztán értették a filmet" - mondta Eden Naby iraki származású asszír kultúrtörténész a Christianity Today-nek. "Én nagyjából a felét értettem a szövegnek, pedig nem ismerem olyan jól a nyelvet, mint mások."

A Catholic World News cikkében nyilatkozó Giorgio Filippi, a Vatikáni Múzeum régész-szakértője szerint a Szent Pál maradványait rejtő kőkoporsót a róla elnevezett bazilikában találták meg: "A nemrég feltárt sírt az első pápák és Theodosius császár (379-395) az apostol sírjaként őrizték, és így mutatták be a világnak" - mondta el Filippi.

A feltárást a Vatikáni Múzeum saját kutatócsoportja végezte. A Szent Pál bazilika vezetője, Francesco Gioia érsek kérte fel a vatikáni régészeket, hogy folytassanak ásatásokat a templomban, mert a 2000. évi zarándoklatok idején több ezren érdeklődtek Szent Pál sírjának lehetséges helyéről.

Az ásatást az épület 19. századi tervrajzainak segítségével kezdték meg, ugyanis 1823-ban egy pusztító tűz után szinte teljesen újjá kellett építeni a templomot. Az első vizsgálatok során a régészek sikeresen rekonstruálták az eredeti templom alakját, melyet az i.sz. 4. században, 386-ban építettek. A tényleges ásatás a bazilika főoltára alatt vette kezdetét, és a Vatikán kutatói így jutottak el a kőszarkofághoz, mely az eredeti negyedik századi épület alapjainál található. Az itt talált síron a következő felirat látható: "Pál apostol, vértanú".

Filippi szerint ekkor meglepő módon senkinek sem jutott eszébe, hogy felnyissák a koporsót, ugyanis ha ténylegesen Szent Pál maradványait rejti, akkor később problémájuk is adódhatott volna ebből. Ám arról, hogy tényleg Pál fekszik-e a sírban, nincs kétsége, "ugyanis a bazilika volt a császárok zarándoklatának központja is; az emberek a világ minden pontjáról elzarándokoltak ide abban a hitben, hogy Pál ebben a Bazilikában nyugszik" - mondta el.

Filippi szerint a sír jobb hozzáférhetőségét biztosító feltárásról az egyház vezetőinek kell döntenie.

A Biblia nem részletezi Pál halálának körülményeit. A kutatók többsége szerint i.sz. 60 körül Nero császár uralma alatt fejezték le. A Katolikus Egyház másik nagy kiemelkedő személyiségének, Szent Péternek sírját a Szent Péter Bazilikában 1939 és 1941 között folyó ásatások során találták meg, ám azok hitelességét csak VI. Pál pápa ismerte el 1976. júniusában.

Valószínűleg Pál sírjának egyházi elismertetése is évtizedeket vesz igénybe.

A legismertebb személy, akit keresztrefeszítéssel végeztek ki, Jézus Krisztus volt - ám az első században a rómaiak több ezer más zsidó lázadót és bűnöst öltek meg ugyanott, ugyanezen a módon. Ezért is különös, hogy mindeddig csak egyetlen olyan kivégzett maradványait találták meg, akit bizonyíthatóan keresztre feszítettek. Neki viszont a neve is ismert: Yehohanan Ben Hagkolnak hívták, és i. sz. 50 és 70 között végezték ki. Az 1968-ban, Jeruzsálem közelében feltárt maradványok elég árulkodóak voltak: a férfi sarokcsontjában még mindig benne volt a szeg.

A csontok vizsgálatát végző Joe Zias antropológus is megerősítette: Yehohanan Ben Hagkol maradványain kívül nem találtak még egyértelműen keresztrefeszítéssel kivégzet embert. "Jeruzsálemben több ezer csontvázat vizsgáltunk meg. Volt, akit lefejeztek, másokat megcsonkítottak. De ezen kívül egyet sem találtunk, aki a keresztrefeszítés jegyeit mutatta volna."

A Zias által "az ember által kiagyalt egyik legkegyetlenebb kivégzési formának" nevezett keresztrefeszítést nemcsak a rómaiak gyakorolták: i. e. 400 és i. sz. 400 között a perzsák, a görögök, az asszírok, a kartágóiak és más népek is alkalmazták. Martin Hengel professzor, a Tübingeni Egyetem keresztrefeszítéssel foglalkozó kutatója szerint a rómaiak több ezer elfogott zsidó lázadót feszítettek keresztre az első században, vagyis Jézus idejében. Olyannyira, hogy a keresztek látványa szinte hozzátartozott a látképhez. Zias szerint i. sz. 66 és 702 között volt olyan időszak, amikor a rómaiak egy nap alatt akár 500 zsidót is keresztre feszítettek.

Hagkol, a keresztrefeszített

Yehohanan Ben Hagkol (azaz János, Hagkol fia) személyéről keveset tudunk. Neve is azért maradt fenn, mert ősi héber betűkkel rávésték arra az osszáriumra (csontraktárra), amelyből hamvai előkerültek. A halála idején 24-28 éves, kb. 170 centi magas férfi egészségi állapota kiváló volt - egészen addig, míg i. sz. 50 és 70 között brutálisan ki nem végezték.

"Talán tolvaj volt, talán szabadságharcos. Lehet, hogy népe hősként tisztelte" - mondta róla Vassilios Tzaferias régész, aki a maradványokat Jeruzsálem óvárosától északra egy családi sírboltban felfedezte. A sírban talált többi csontváz Jeruzsálem első századi lakóinak sanyarú sorsáról és a viharos zsidó történelemről tanúskodik: a 35 emberből kilenc erőszakos halállal halt meg, több emberrel éhínség végzett.

A régészek és a korszak szaktörténészei szerint azért nem találtak több keresztre feszítettet, mert ez a kivégzési forma gyakori volt ugyan, de az áldozatot legtöbbször nem felszegezték, hanem felkötözték a keresztre. A levett testeket pedig gyakran szemétdombra vetették, ezért a maradványok dögevők gyomrában végezték. Az egykor keresztre feszítettek csontjaiból pedig azért hiányozhatnak a szegek, mert ezeket a fémdarabokat a gonoszt elűző ereklyeként tisztelték, ezért rendszerint eltávolították a csontokból. Ben Hagkol esetében viszont a bokába vert szög elgörbült a keresztfa egyik csomójában, ezért a hozzátartozók nem tudták azt kihúzni.

Több napos haláltusa

Mel Gibson filmjében is látható, ahogy Krisztust a keresztrefeszítés előtt bőr- és fémkorbácsokkal brutálisan összeverik - s ennyiben legalábbis a film hűen követi a valós történelmi eseményeket. A lemeztelenített kivégzendők kezét aztán felszögezték vagy felkötözték a keresztfa vízszintes ágára. Az áldozatok órákig, olykor napokig is szenvedtek a keresztfán. "A keresztrefeszítés azért volt olyan gyakori kivégzési forma, mert látványos volt és elrettentő. Az áldozat iszonyatos kínokat élt át, és a szenvedését mindenki láthatta. Rendkívül megalázó is volt mindenki szeme láttára napokig meztelenül lógni a kereszten" - mondta Hengel.

Gibson filmje a keresztrefeszítési jelenetben a keresztény művészet középkor óta megszokott ábrázolását követi, mely szerint Krisztust a tenyerén átvert szöggel feszítették a keresztfára. Zias szerint ez az ábrázolás inkább a keresztény teológiai hagyományt követi, mintsem az egykori valós gyakorlatot, hiszen az áldozatokat inkább felkötözték a keresztre - ha pedig felszegezték őket, a szöget a csuklójukon, és nem a tenyerükön verték át. "Képtelenség a tenyerén át keresztre feszíteni valakit, hiszen ott csak bőr és némi hús van, ami nem tartaná meg a test súlyát. A szög egyszerűen kiszakadna. Csak a csuklón átvert szöggel lehetett valakit keresztre feszíteni" - állítja Zias.

A halál igen gyorsan, akár tíz perc alatt is beállhatott azoknál a kivégzetteknél, akiknek a kezét közvetlenül a fejük felett szögelték vagy kötözték a kereszthez, és akiknek a lábát is rögzítették. Ebben a testhelyzetben ugyanis az ember nem tudja kifújni a levegőt. Jézus esetében biztosan nem így történt, hiszen az evangéliumok szerint ő órákig haldoklott a kereszten. "A keresztre feszített ember sokkot kap, és a sokkba hal bele. A keresztre feszítés módjától függően az áldozat haláltusája órákig, de akár napokig is eltarthat" - mondta Zias.

Múlt-kor

Az ókori alagutat a második Templom közelében, Jeruzsálem egykori főútja alatt alakították ki - jelentette be Ronny Reich, a Haifai Egyetem régész professzora és Éli Sukron, az Izraeli Régészeti Hatóság munkatársa közösen rendezett sajtótájékoztatójukon. Az egy méter vastag kövekből épített, egyes helyeken három méter magas alagutat a főút építésekor használt, hatalmas kőlapok fedték - állítja Sukron. Az alagutat a város ostromát követően a romok maguk alá temették, mígnem két héttel ezelőtt teljesen érintetlen állapotban megtalálták azt.

A földalatti járat felfedezése éppen ezért teljesen váratlanul érte a kutatókat. Sukron szerint a régészek a második Templom kori Jeruzsálem főutcáját keresték, és akkor bukkantak a vízelvezető rendszerre, amely pedig az alagút megtalálásához vezetett. Több kis búvóhelyet is megtaláltak, és egyes helyeken az eredeti vakolás is megmaradt, az alagút korát pedig a benne talált cseréptöredékek és érmék alapján sikerült meghatározni.

Az eredetileg vízelvezetőnek épült alagút tökéletesen megvédte a várost az áradásoktól. Joe Zias, a második Templom korának szakértője szerint "a megoldás példátlan a közel-keleti várostervezésben". A csatornából eddig közel 100 métert tártak fel, ám Reich szerint annak teljes hossza akár az egy kilométert is elérheti a Siló-medencétől a Templom-hegyig.

Az alagútról, és a benne menekülőkről Josephus Flavius is megemlékezett A zsidó háború című munkájában. A római ostrom előtt Sukron szerint több tízezren éltek a városban, ám azt egyelőre nem tudják megmondani, hogy hányan használhatták az alagutat.

A különleges kutatás március 4-én kel életre az amerikai Discovery Channelen, a brit Channel 4-on és az izraeli Channel 8-en, ugyanis akkor mutatják be először a Jézus elveszett sírja címet viselő dokumentumfilmet. Simcha Jacobovici és Charles Pellegrino "minden idők legfantasztikusabb feltárását bemutató" forgatókönyvét James Cameron filmrendező - aki korábbi bibliai dokumentumfilmje után örömmel vett részt a munkálatokban - segítségével filmesítették meg.

A film egy közel három évtizeddel ezelőtti ásatással kezdődik, és az ott talált leleteket értelmezi újra. 1980. március 28-án a jeruzsálemi Talpiyot negyedben egy építkezésen különleges sírt találtak, amelyet aztán az izraeli régészeti hatóság szakemberei tártak fel. A kutatók szerint a sír teljesen átlagos, és az i.e. 30 és i.sz. 70 között Jeruzsálem temetkezési szokásait tükrözi. A halottakat gyolcsokba csavarták, majd a testeket egy kifaragott sziklasírba helyezték, ahol azok közel egy évig voltak, mielőtt egy osszuáriumba tették volna a csontokat.

A sír azonban egyvalamiben egyedülálló volt: a ládák közül ötön azt Újszövetségből ismerős nevek szerepeltek: Jézus, Mária, Máté, József és Mária Magdolna. Egy hatodik felirat arámi nyelven került a sír oldalára, és nem kevesebbet állított, mint hogy "Júda, Jézus fia" csontjait rejti. A filmben vezető epigráfusok elemezték a feliratokat, akik szerint azok egytől-egyig Heródes korából származnak.

Jacobovici és csoportja ezután több mintát vett a ládákban talált maradványokból és a ládák anyagából, illetve a sír falán lerakódott filmszerű anyagból. A kutatók ezután a legmodernebb DNS-vizsgálatoknak vetették alá a Jézus és Mária Magdolna osszuáriumában talált mitokondriális DNS-t. A vizsgálatok során kiderült, hogy a maradványok nem családtagoktól származnak, így annak, hogy együtt temették el őket, az lehetett az oka, hogy házastársak lehettek. Az ő fiúk lehetett a később elhunyt Júda, aki János evangéliumában is szerepel az utolsó vacsora leírásában. A további vizsgálatok azt is kiderítették, hogy a sírból vitték el Jakab korábban hamisítványnak gondolt osszuáriumát, amelynek aztán a pontos helyét is sikerült meghatározni.

A sírtól alig 20 méterre aztán a kutatók egy másik temetkezési helyet is feltártak, amit a dokumentumfilmben egy robotkamerával vizsgáltak át. A csoport szerint a sír további családtagokat rejthet, bár a további vizsgálatokig ez egyáltalán nem biztos. James Cameron szerint a film elkészítésével elvégezték feladatukat, és most itt az ideje, hogy megkezdődjön a tudományos vita az eredményeikről.

Ennek alapján nyilvánvaló lenne, hogy ez lehetett Jézus és családjának sírja, a Torontói Egyetem statisztikával és matematikával foglalkozó professzora, Andrey Feuerverger szerint azonban mindez még nem igazol semmit. A nevek ugyanis teljesen átlagosak voltak a korban: a "Jézus, József fia" felirat például 190, míg a "Mária Magdolna" 160 másik sírból is előkerült. A statisztikai elemzés végül azt mutatta ki, hogy mindössze 600:1 az esély arra, hogy ez lehetett a bibliai Jézus sírja.

Ami a sír megtalálását illeti, Amos Kloner ismert régész azt nyilatkozta Jeruzsálemben, hogy "ez nagyon szép történet, de nincs bizonyíték arra", hogy valóban Jézus nyughelyéről van szó. Kloner szerint azonban a koporsókon látott nevek abban az időben nagyon elterjedtek voltak, s önmagukban nem igazolják a sírkamra megtalálásáról szóló hír hitelességét.

A film beharangozásaként az Oscar-díjas hollywoodi filmrendező hétfőn New Yorkban két kőkoporsót mutatott be a sajtónak. Cameron a kritikákat elhárítva közölte: a filmet egyáltalán nem azzal a szándékkal készítették, hogy támadást intézzenek a keresztény vallás ellen.  Mint a hírről beszámoló CNN hírtelevízió megjegyezte, Cameron filmje szinte folytatása A da Vinci-kód című nagy sikerű filmnek, amely azt állította, hogy Mária Magdolna gyereket szült Jézusnak.

Osnat Goaz, az izraeli kormány régészeti ügynökségének szóvivője közölte: engedélyezték, hogy a filmesek két, emberi maradványokat nem tartalmazó koporsót New Yorkba szállítsanak, de ez nem jelenti azt, hogy egyetértenek a filmet producerként jegyző kanadai filmrendező hipotézisével.

A sír megtalálásáról már tavaly februárban hírt adtunk, akkor azt is megírtuk, hogy az ásatást az épület 19. századi tervrajzainak segítségével kezdték meg, ugyanis 1823-ban egy pusztító tűz után szinte teljesen újjá kellett építeni a templomot. Az első vizsgálatok során a régészek sikeresen rekonstruálták az eredeti templom alakját, melyet az i.sz. 4. században, 386-ban építettek. A tényleges ásatás a bazilika főoltára alatt vette kezdetét, és a Vatikán kutatói így jutottak el a kőszarkofághoz, mely az eredeti negyedik századi épület alapjainál található. Az itt talált síron a következő felirat látható: "Pál apostol, vértanú".

A hétfőn tartott sajtótájékoztatón Andrea Cordero Lanza di Montezemolo bíboros a sajtónak elmondta, hogy a sírt megpróbálták megröntgenezni, ám a márvány túl vastag volt, és ez a kísérletük nem járt sikerrel. A sír felnyitására nem került sor, hiszen ahhoz XVI. Benedek személyes engedélyére is szükség lesz, mivel a templom a Vatikán tulajdona.

A főoltár alatt található, 2,55 méter hosszú, 1,25 méter széles és 1 méter magas szarkofág felnyitása egyébként is több éves régészeti munkát igényelne, ugyanis az szinte teljesen beágyazódott a templom évszázadok alatt egymásra épült rétegeibe. A munkások idén május és november között egy ablakot nyitottak a templom padlózatában, hogy legalább egy kicsit láthatóvá tegyék a sírhelyet.

Az ásatást vezető Giorgio Filippi szerint a szarkofág akármit rejthet, lehetséges hogy nincs benne semmi, és csak a szent emlékére készítették. A szakemberek azonban abban egyetértenek, hogy a vizsgálatoknak nem azt kell igazolni, hogy ez Pál sírja, hiszen ebben az ügyben egyetértés volt az elmúlt 2000 évben.

A Biblia nem részletezi Pál halálának körülményeit. A kutatók többsége szerint i.sz. 60 körül Nero császár uralma alatt fejezték le. A Katolikus Egyház másik nagy kiemelkedő személyiségének, Szent Péternek sírját a Szent Péter Bazilikában 1939 és 1941 között folyó ásatások során találták meg, ám azok hitelességét csak VI. Pál pápa ismerte el 1976. júniusában.

Az izraeli rendőrség vádirata szerint Oded Golan és Shlomo Cohent műkincsgyűjtő, Robert Deutsch paleográfus, a haifa-i egyetem tanára, és Faiz al-Amaleh egyiptomi műkincskereskedő 23 éve működteti hamisító hálózatát. Tevékenységük nyomán több száz bibliai időkre datált régészeti leletre vésettek utólag feliratot, hogy jó áron értékesíthessék.

A hamis régészeti leletek között található Jézus testvérének, Jakabnak a 2003 június közepén előkerült osszáriuma (a sírokból származó csontok gyűjtőedénye), a 9. században uralkodott Jóás király kőtáblába vésett intrukciói. Jakab osszáriumát mindeddig az egyetlen, Jézus korabeli tárgynak hitték, melyen héber felirat tanúsítja Jézus létét: "Jakab, József fia, Jézus testvére". Az izraeli rendőrség lefoglalt egy elefántcsont jogart is, amelyről eddig azt gondolták, hogy az egyetlen Salamon templomából származó műtárgy.

Az izraeli régészeti hatóság (Israel Antiquities Authority) szerint több száz olyan régészeti lelet lehet múzeumok kiállításain és gyűjtők birtokában, melyeket eddig eredetinek gondoltak, de eredetiségüket nem vizsgálták alaposan. Shuka Dorfman, az izraeli régészeti hatóság munkatársa szerint "Világszerte számos hamisítvány van forgalomban. Több millió dollárt csaltak ki az elkövetők múzeumoktól is, miközben maguk gyártották a szenzációs leleteket" - nyilatkozta a brit The Guardian című napilapnak.

A nyomozás 2003-ban indult amikor Jóás kőtábláját egy magángyűjtő 4,5 millió dollárért kínálta fel megvételre az Izraeli Nemzeti Múzeumnak. Az izraeli rendőrség gyanúját az egyiptomi Faiz al-Amaleh műkincskereskedő alapozta meg, aki tel-avivi kocsmákban dicsekedett a hamisítványokkal.

A rendőrség azóta kihallgatott 124 tanút, köztük számos műgyűjtőt, régészt, muzeológust, a Sotheby's aukciós ház szakértőit illetve a British Museum valamint a Brooklyn Museum képviselőit. A tanúk közül többen is korábban maguk igazolták a most hamisítványnak tekintett tárgyak egy részét, tehát szakértői véleménye alapján akár a vádlottak védelmében is felléphetne. Az Izraeli Nemzeti Múzeum például nemrég nyilatkozatban ítélte el a hamisítókat, bár korábban több mint félmillió dollárt fizetett az elefántcsont jogarért.

Ennek ellenére az észak-kaliforniai Duke egyetem régészprofesszora, Eric Myers szerint az ügy elsősorban "nem a szakma tekintélyét tépázza meg, hanem a kereskedők és műgyűjtők gátlástalanságára irányítja a figylemet." A hamisítók ugyanis nem a bibliai időkből származó leletekre, hanem újonnan készített, de antikizált tárgyakra véstek vallásos feliratokat. Az így előállított és szenzációként tálalt leleteket jó pénzért adták tovább a múzeumoknak.

A ládika oldalán, arámi nyelven a következő vésett felirat olvasható: "Jakab, József fia, Jézus fivére". Az eredetileg az elhunyt csontjainak őrzésére szánt mészkő doboz fél méter hosszú, 25 centiméter széles, és trapéz alakú. Mivel ilyen ládiákat a zsidó temetkezési hagyományokban csak a Kr.e. 1. századtól Kr. u. 70-ig használtak, az osszuárium eredete jól körülhatárolható. Miután a rómaiak lerombolták a jeruzsálemi templomot, a halotti csontok osszuáriumban való őrzésének szokása végetért.

Mi több, "a rajta látható felirat dőlt betűs, amit az arámi írásban csak Kr. e. 10-től használtak" - mondta P. Kyle McCaeter, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem íráskutatója. Az osszuárium tehát valamikor a Kr. u. 1. század közepéről származhat.

A keletkezés korát illetően Andre Lemaire kutató (Sorbonne Egyetem, Párizs), az osszuárium felfedezője még tovább megy. A történészek ugyanis, magyarázza Lemaire, sem Jézus sem Jakab létezését nem vonják kétségbe. Az írásos emlékek szerint Jézus halálát (Kr. u. 29.) követően fivére, Jakab lett a korai keresztények vezetője, míg mártírhalált nem halt Kr. u. 62-ben. Jakab teste, a kor szokásai szerint halála után egy évig egy barlangban nyugodhatott, a ládika keletkezését Lemaire így Kr. u. 63-ra, tehát a Jézus halálát követő 30. évre teszi.

A felfedezést megelőzően Jézusra, illetve családtagjaira csak kéziratokban találtak utalásokat.

Az akkor már üres ládikát jelenlegi tulajdonosa, aki nem kívánja felfedni nevét, bevallása szerint 15 évvel ezelőtt egy régiség piacon vásárolta, ám mind a mai napig nem tudott a láda különleges értékéről. Andre Lemaire szerint a lelet mindenképpen bizonyítja Jézus apja, József és fivére, a korai keresztény egyház jeruzsálemi vezetője, Jakab létezését. Annak ellenére, hogy mindhárom név igen gyakori volt Jézus korában, a nevek és rokonsági kötelékek ilyen egybeesésének statisztikai valószínűsége ugyanis rendkívül csekély.

A kutató szerint szokatlan, hogy Jakab osszuáriumán fivére neve is szerepel, s ez annak a jele, hogy a ládikán szerepelő Jézus széles körben ismert személy volt.

Az osszuárium kétezer éves "rejtőzködése" a szakemberek számára viszont komoly bizonytalansági tényezőt jelent. "A ládika nem egy ásatás során került napfényre, s ez mindig felhőként fogja beárnyékolni eredetiségét" - véli McCarter.

Múlt-kor

Kumrán 1947-ben lett igazán híres, hiszen a környékbeli barlangokban ekkor fedezték fel a Holt-tengeri tekercsek néven ismertté vált iratokat. Elsőként Eliezer Sukenik professzor állította, hogy a tekercseket az esszénusok írták. Később Roland de Vaux domonkos-rendi szerzetes és régész, a jeruzsálemi Biblia Iskola tudósa folytatott ásatásokat a térségben 1951 és 1956 között.

Vaux arra a következtetésre jutott, hogy a környékbeli barlangokban élő esszénus közösség tekercsmásoló központot működtetett a térségben. A kor legtöbb tudósához hasonlóan Yigael Yadin, Sukenik szintén régésszé lett fia is egyetértett Vaux elméletével.

A Holt-tengeri tekercseket sokan a legértékesebb régészeti leleteknek tartják, melyeket Izrael földjén valaha feltártak. Egyedül ezek a tekercsek maradtak fenn ugyanis a Második Templom időszakából korabeli írásmóddal. Ezért egyedülálló forrásnak számítanak a kor mindennapjainak tanulmányozásához. Egyszersmind ezek a valaha előkerült legrégibb biblikus iratok.

Az első tekercset beduin pásztorok találták meg 1947-ben. Hármat Sukenik vásárolt meg, a többit évekkel később Yadin. Vaux ásatásain még több száz - nagyrészt igen rossz állapotban lévő - tekercs került elő Kumrán akkor jordániai fennhatóság alatt lévő területéről. Ezek közül a legértékesebb az ún. Templom-tekercs, melyet Izrael a hatnapos háború után vásárolt meg. Néhány tekercs az Izraeli Nemzeti Múzeum Biblia-kiállításán látható, ezek egyszersmind a múzeum legtöbb látogatót vonzó tárgyai.

Múlt-kor

Az Ótestamentum végső formáját valamikor az Kr. e. V–IV. században nyerte el. A „minimalista” Biblia történeti iskola tagadja a Biblia bármiféle történeti értékét, s azt állítja, hogy az Írás nem hiteles forrás a Kr.e. IV. századig, illetve, hogy Dávid és Salamon királyok csupán mitológiai alakok. A krónikák második könyvében (32.30) a következő szerepel: „Ezékiás elzárta a Gihon felső forrásának vizét, és Dávid városának a nyugati részére vezette le.” Amíg a királyok második könyvében (20. 20.) az szerepel, hogy „…készíttetett tavat és vízvezetéket, hogy bevezesse a vizet a városba…”

Dr. J. Rosenbaum a Leeds Egyetem tanára szerint az Ótestamentumra „nem úgy kell tekintenünk, mint ami helyettesíti a tudományos alátámasztásához szükséges, valójában hiányzó történelmi dokumentumokat, vagy ami megspórolhatóvá teszi az egzakt régészeti bizonyítékokat”.

Éppen ezért tárgyi bizonyítékok után kutatva mintákat vett „Ezékiás csatornáinak” fából készült falaiból. A vesszők és faragott darabok arról tanuskodnak, hogy az építmény Kr.e. 790-540, illetve Kr.e. 819-797 közötti időszakból száarmazik. Habár e kormeghatározás nem illeszkedik pontosan Ezékiás király kalkulált uralkodási évszámaihoz, (Kr.e. 715-687), ahogyan Dr. Rosenbaum mondja „nagyjából helyénvaló” és éppen elég ahhoz, hogy a „minimalista” iskolának a Biblia történeti értékét tagadó érveit megcáfolja.

Múlt-kor

Iszlám hivatalos források már kedden visszautasították a Héber Egyetem régészének hétfői vádjait. Adnan Al-Husseini, a templom-hegyi építkezéseket felügyelő Waqf igazgatója szerint "semmi másról sem szól az egész, mint politikáról, és Jeruzsálem hovatartozásának érzékeny kérdéséről".

A konfliktus akkor robbant ki, amikor egy izraeli fotós bejelentette: két hete titokban felvételeket készített egy látogatók előtt elzárt, földalatti helyszínen, amit a Waqf jelenleg mecsetté alakít. A fotós beszámolója szerint egy nagy vörös szőnyeg közelében két szőlőlevél-motívummal díszített, jókora követ látott.

Eilat Mazar, a Héber Egyetem régésze szerint a díszítmények egyértelműen a Második Templom időszakára jellemzőek. A Második Templomot a rómaiak i. sz. 70-ben rombolták le. A tudós abból, hogy a kövek egy muszlim építkezés közepén gazdátlanul hevernek, azt a következtetést vonta le, hogy a muszlimok nem tisztelik a hely zsidó emlékeit.

Mazar tagja annak a bizottságnak, mely a templom-hegyi régiségek megőrzését tűzte ki célul, s amely nagyobb izraeli beleszólást követel a helyszín muszlimok végezte rekonstrukciós mukálataiba. "Jelenleg semmiféle régészeti ellenőrzés sincs, de még arról sem készült vizsgálat, milyen állapotban van a Templom-hegy ma" - nyilatkozta Mazar az Associated Press amerikai hírügynökségnek.

A Jeruzsálem Óvárosában emelkedő hegy a judaizmus legszentebb helye. Ma az iszlám harmadik legszentebb helyeként tisztelt Al-Aksza mecset található rajta, amit az iszlám hívők a Nemes Szentélynek neveznek.

A szent helyre a zsidók és a muszlimok is igényt tartanak, így nem csoda, hogy a Templom-hegy feletti tusakodás sokszor hiúsította már meg a béketárgyalások eredményeit. Legutóbb 2000 októberében csaptak magasra az indulatok. Pedig csak annyi történt, hogy Ariel Sharon - ma Izrael miniszterelnöke - ellátogatott a Templom-hegyre.

A muzulmán hatóságok visszautasították a gondatlan rombolásra vonatkozó vádakat. "Munkánk csak arra korlátozódik, hogy rendbe tegyük és megerősítsük az imádkozásra szolgáló tereket" - nyilatkozta Husseini. "A szentélyben nincsenek a Templom-hegyről származó kövek."

Izrael régiségügyi hatósága nem kívánta kommentálni Eliat Mazar kijelentéseit, míg nem látták a helyszínen készült fényképeket.

Múlt-kor

"Először mutathatunk rá egy helyre és mondhatjuk: valószínűsíthető, hogy ez az a hely, ahol Keresztelő Szent János keresztelt és szertartásait végezte" - jelentette ki a 45 éves Shimon Gibson a Times brit lap hétfői számában.

Az evangéliumokból ismert, hogy János keresztelte meg Jézust a Jordán folyóban.

A 24 méter hosszú és 3,5 méter széles barlangban 30 "férőhelyes" keresztelő medence van, a falakon rajzok, a földön agyagedénycserepek, pénzérmék, ruhafoszlányok és rituális tűzrakások maradványai találhatók. A barlang és Keresztelő Szent János közötti kapcsolatot Gibson egyebek közt abban látja, hogy a barlang közel van a Jeruzsálemtől nyugatra fekvő Ain Karim faluhoz, ahol a korai keresztény hagyomány szerint János született és ifjúságát töltötte.

Gibsont, aki már évek óta végez ásatásokat Izraelben, Észak-Karolina állam egyeteme segíti. A kutató egy közeli kibucból kapta a "fülest", hogy tekintse meg a barlangot.

A falrajzok egyikén kezében pálcát tartó alak látható, amely Gibsont János korai bizánci ábrázolására emlékezteti. Ez arra utal, hogy a barlangban a 4. vagy az 5. században Keresztelő Szent Jánosra emlékeztek. "Keresztelési jeleneteket ábrázoló alkotásokban János mindig áldásra emelt jobb karral és baljában pálcával látható" - idézi Gibsont az angol lap. Ehhez járul még a szokatlanul nagy keresztelő medence, amely megfelel az 1. században élt Josephus Flavius zsidó történetíró leírásának. Ezek szerint János egyszerre egész csoportokat keresztelt meg.

Gibson napokon belül sajtótájékoztatót tart eredményeiről. A barlangot lezárták a nyilvánosság elől, nehogy a zarándokok akadályozzák a feltárási munkálatokat.

MTI   Múlt-kor

A táblát tanulmányozó kutatók szerint a jordániai Holt-tenger közelében talált lelet ritka példája a tintafeliratú kőtábláknak, így az lényegében egy kőre írt holt-tengeri tekercs. Az írás a tórához hasonlóan oszlop elrendezésű. A kő azonban törött, és a felirat egy része is elhalványult, így tartalma rengeteg vitára adhat okot, de hitelességét eddig senki sem vitatja. Sokat segíthet a kereszténység gyökereinek feltárásában a zsidók egyik legnagyobb politikai válságának idején.

Daniel Boyarin, a Berkeley Egyetem talmud kultúrával foglalkozó professzora szerint a kő azon bizonyítékok része, amelyek közelebb vihetik a zsidókat Jézus megértéséhez. "Néhány keresztény felháborítónak fogja találni, hiszen teológiájuk egyedülállóságát érzik veszélyeztetve, mások viszont örömmel üdvözlik majd, hogy a judaizmus része" - mondja Boyarin.

A Jézus-kori leletek és írások körüli feszült légkör, valamint a hamisítás és sarlatánság veszélye miatt valószínűleg sok időbe telik, míg a tábla jelentőségét teljes nagyságában fel nem ismerik. A holt-tengeri tekercseket 60 évvel ezelőtt fedezték fel, de még mindig hatalmas viták zajlanak a szerzőséggel és az értelmezéssel kapcsolatban.

A ciszjordániai Kumránban talált tekercsek a bibliai írások egyetlen, az. i.sz. 1. század előtti időkből fennmaradt másolatai. A bibliai történetek mellett egy Jézus korabeli zsidó szekta szertartásait és hitelveit is tartalmazzák. A tekercsek értelmezése körül a mai napig hatalmas vita folyik. Az egyik felmerülő kérdés az, hogy a tekercs szerzői egy monasztikus szektához tartoznak, vagy az elfogadott fő irányhoz. A holt-tengeri tekercsek felfedezésének 60. évfordulójára rendezett konferencia vasárnap kezdődött meg a jerzsálemi Izrael Múzeumban, amelyen a héber feliratú kőről is szó esik.

Furcsa módon a kőtábla nem igazán számít új felfedezésnek: körülbelül egy évtizeddel ezelőtt találták, és egy izraeli-svájci gyűjtő vette meg, aki zürichi lakásában tartotta. Miután néhány évvel ezelőtt egy izraeli kutató alaposabban megvizsgálta, és tavaly értekezést írt róla, egyre többen kezdtek érdeklődni iánta. A következő hónapokban több cikk is megjelenik majd róla. "Amikor megvettem, nem sokat néztem ki belőle. Nem ismertem fel a jelentőségét, amíg pár évvel ezelőtt meg nem mutattam Ada Jardeninek, a héber írás szakértőjének, aki teljesen elképedt. 'Kőre írt holt-tengeri tekercsed van' - mondta nekem" - emlékszik vissza David Jeselsohn, a kőtábla tulajdonosa.

A szöveg nagy része - Gábriel arkangyal által közvetített apokaliptikus látomás - az Ótestamentum, azon belül Dániel, Zakariás és Haggeus próféta könyvén alapszik. Ada Jardeni, aki Binjamin Elicurral együtt tanulmányozta a követ, az i.e. 4-ben meghalt Heródes király kori héber írás szakértője. A kőről írt tanulmányában a két kutató azt írja, hogy a kőtábla kora az i.e. első század utolsó éveire tehető. Juval Goren, a Tel Aviv-i Egyetem régészprofesszora kémiai vizsgálatnak vetette alá a táblát, és megerősíti a tábla hitelességét.

Iszráel Knohl, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora, 2000-ben megjelent könyvében a rabbinikus és korai apokaliptikus irodalom, valamint a holt-tengeri tekercsek alapján azt fejtegeti, hogy Jézus előtt már lehetett egy szenvedő Messiás. Elmélete nem rázta meg a krisztológiát, mivel a Jézus előtti korból nem tudott szöveges bizonyítékokkal szolgálni. A kőről szóló tanulmányt olvasva azonban úgy érezte, végre megtalálta az elmélete megerősítéséhez szükséges bizonyítékot.

Knohl ahhoz a tudományos mozgalomhoz tartozik, akik a Jézus korabeli politikai légkörre koncentrálnak, amely szerintük megmagyarázza a kor messiásváró hangulatát. Heródes halála után ugyanis a zsidók megpróbálták lerázni magukról a római igát, és egy zsidó függetlenségi harcos felemelkedése messianisztikus felhangokat is kaphatott. Knohl szerint ez kőtáblán is említett messianisztikus alak Simon lehetett, akit az 1. században élt Josephus Flavius történész szerint Heródes seregének egyik parancsnoka gyilkolt meg. Simon megölése, vagy egy másik Messiás hasonló esete Knohl szerint fontos lépés a nemzeti megváltás felé, hiszen a kőtábla egyes sorai is arról beszélnek, hogy vér és öldöklés vezet az igazsághoz.

Knohl különösen a 80. sorra koncentrál, amely így kezdődik "L'shloshet yamin", vagyis "három nap múlva". A sor következő szavát Jardeni és Elicur olvashatatlannak ítélte, de Knohl szerint, aki szintén a Biblia és a Talmud nyelvének szakértője, a "hajeh", vagyis "élni" szó felszólító alakjáról van szó. Szokatlan helyesírás, de megegyezik a koréval. Ezután két, szintén nehezen olvasható szó következik, amiről Knohl szintén azt állítja, hogy megfejtette. A sor tehát Knohl olvasatában így hangzik: "Három nap múlva élned kell, én, Gabriel parancsolom neked."

De kihez beszél az arkangyal? A következő sorban ez áll: "Sar hasarin", vagyis fejedelmek fejedelme. Dániel könyve alapján, amely a Gábriel szöveg fő forrása, Knohl azt állítja, hogy az írás egy zsidó vezető haláláról szól, aki három nap múlva feltámad. Azt is hozzáteszi, hogy a szenvedő Messiás képe igencsak különbözik a Dávid király győzedelmes és hatalmas leszármazottjáról szóló hagyományos zsidó elképzelésektől. "Ez megrendíti a krisztológia alapjait. A három nap utáni feltámadás motívuma már Jézus előtt kialakult, ami ellentétes minden eddigi felfogással. Az Új Testamentumban leírt események a korai Messiás-történetre alapulnak, amelyeket Jézus és követői is magukévá tettek" - mondja Knohl. Ada Jardeni egyetért azzal, hogy az általa olvashatatlannak ítélt szó valóban a "hajeh" vagyis "élni" szó lehet, de abban már egyáltalán nem biztos, hogy a Simonra vonatkozik.

Moshe Bar-Asher, a Héber Nyelv Akadémiájának elnöke, és a Héber Egyetem héber és arámi nyelv professzora, sokáig tanulmányozta a szöveget, amely szerinte is az. i.e. első századból származik, ám Knohl elméletével kapcsolatban óvatosságra int. "Van egy probléma. Kritikus helyeken egyszerűen hiányzik a szöveg. Megértem Knohl törekvéseit, de a szöveg 2-3 döntő sorában túl sok szó hiányzik" - mondja Bar-Asher. Moshe Idel, a Héber Egyetem zsidó gondolkodással foglalkozó professzora szerint minden apró töredék, amely ebből a korból származik, figyelmet érdemel, ugyanígy Jardeni és Knohl kutatásai is. "Van egy igazi kövünk valódi szöveggel, ténylegesen igen nagy jelentőségű."

Knohl úgy véli, nem az számít, hogy Simon volt-e a kőtáblán említett Messiás, sokka fontosabb, hogy a meghalt és három napra feltámadott megmentő képe Jézus idején a közgondolkodás szerves része volt. Az evangéliumokban Jézus többször is utal szenvedésére, és az Újszövetség kutatói eddig azt gondolták, hogy ezeket a részeket később toldották be, mivel semmilyen más erre utaló jel nem volt abban a korban.

De mégis volt, és a kőtáblán lévő szöveg a bizonyíték rá. "A Messiás küldetése, hogy a rómaiak kivégezzék, és vére az eljövendő megváltás jele. Ez József fiának jele. Így látja magát Jézus. Ez az utolsó vacsorát teljesen átértelmezi. A kiontott vér nem az emberek megváltását jelenti, hanem Izraelét."