Február 5., Évközi 5. vasárnap

Mk 1,29-39: A gyógyító Jézus

Jézus a kafarnaumi zsinagógában meggyógyít egy ördögtől megszállottat, aztán meggyógyítja Péter anyósát Péter és András házában, majd ott a háznál sokakat, megszállottakat és más betegségben szenvedőket. Úgy tűnik, mintha ez a kafarnaumi 24 óra csak a gyógyításokról szólna. De ha jól megnézzük, a gyógyításokat mintegy keretbe fogja a tanító Jézus alakja: A nap azzal kezdődik, hogy Jézus a zsinagógában tanít, majd vasárnap hajnalban az őt kereső tanítványoknak azt mondja „Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az igét, mert azért jöttem”. Tehát az Ige nem azért testesült meg, hogy az embereket csodás módon megszabadítsa a szenvedéstől és betegségtől, hanem hogy Isten országának örömhírét meghirdesse: Isten szeret, fordíts hátat a régi embernek, aki voltál, aki tele voltál önzéssel, az önzésedből fakadó szeretet elleni bűnökkel, fordulj Isten felé, válaszolj a szeretetére, és szeresd a másik embert, ahogy Isten is szeret téged. Ha ezt a lépést megteszed, megvalósulóban lesz benned Isten országa, és minél inkább megvalósul benned, annál inkább Isten országában élsz már itt és most. Iz 65,19: „Ujjongok majd Jeruzsálemben, és örvendezem népemben; nem hallatszik többé benne sírás hangja és kiáltás hangja” – mondja a próféta az új Jeruzsálemről. Jézus csodái bepillantást engednek ebbe az új világba, az ember belekóstolhat abba az örömbe, hogy bátorítást kapjon. Bár itt és most látszólag az erőszak uralkodik és Isten országa erőszakot szenved, de a végső szó Istené lesz és a szereteté, a szenvedéstől, a rossztól való szabadulásé. A szenvedő ember először csak szabadulást keres a bajtól, betegségtől, de amikor a csodás gyógyulásban megtapasztalja Isten működését, akkor hite megerősödik.

Ugyanez folytatódik a tanítványok tevékenysége során: ”Azok pedig elmentek és hirdették az igét mindenütt. Az Úr velük együtt munkálkodott, s a tanítást az azt kísérő csodajelekkel megerősítette” (Mk 16,20).

Bár Jézus egészen Isten volt, az ember Jézusnak újra és újra szüksége volt az Atyával való bensőséges egység megteremtéséhez a csendre és az imára. Nem a válik a tevékenység, a jótettek rabjává, amire sok jó szándékú ember hajlik. Jót tesz, de nem a jótettek rabszolgája. Nem véletlen, hogy ezt hangsúlyozandó, Márk evangelista mindjárt evangéliuma elejére teszi Jézus nyilvános működésének életritmusát. Aki Jézust akarja követni, annak az ő életpéldája nyomán hasonlóképpen kell tennie, az aktív tevékeny életnek egyensúlyban kell lennie a csöndes, elmélyedő imával. „Imádkozzál és dolgozzál” mondja ki Szent Benedek Regulája. 

Vágvölgyi Éva

Február 12., Évközi 6. vasárnap

Mk 1,40-45: A leprás meggyógyítása

A Leviták könyvében ezt a mózesi előírást találjuk a leprásokkal kapcsolatban:

„Mindaz pedig, akit a lepra tisztátalanná tett, s a pap ítélete elkülönített, megszaggatott ruhában s hajadon fővel járjon, száját fedje be kendővel, s kiáltsa ezt magáról: `Tisztátalan, tisztátalan!' Mindaddig, amíg leprás és tisztátalan, egyedül lakjon, a táboron kívül” (Lev 13,45-46).

A lepra ebben a korban egy kitaszítással súlyosbított betegség. Nem ápolják, elveszti mindenét, nem elég, hogy beteg, de teljesen magára is marad. Nem csak fizikai leromlást jelent, hanem lelki összeomlást is. Galilea tele van Jézus gyógyításainak hírével: „Elterjedt a híre Galilea egész vidékén” (Mk 1,28). A leprás is hall Jézusról. Reménytelennek, kilátástalannak látszó helyzetébe behatol egy fénysugár, hit ébred benne, hogy Jézus segíteni tud rajta is: „Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem” (40b) - fordul Jézushoz. Jézus átérzi a betegség kínját, a kitaszítottság borzalmát, szíve megindul, megkönyörül rajta: „Kinyújtotta kezét, megérintette, s azt mondta neki: Akarom, tisztulj meg!” (41.v.). Az érintés a gyógyítás gesztusa, de itt valami több is, híd, kapcsolat a kitaszított, érinthetetlen ember felé. A gyógyulás nem csak a testi gyógyulást jelenti, hanem hogy újra emberként élhet, hogy visszakerülhet az emberi közösségbe. Jézus a mózesi törvény szerint elküldi őt a papokhoz, hogy hivatalosan gyógyultnak nyilvánítsák, ugyanakkor a már ismert hallgatási parancs is elhangzik.

Aki pedig meggyógyult a leprából, azzal kapcsolatban így rendelkezik a Leviták Könyve:

 „Vigyék el a paphoz, akinek azonban ki kell mennie a tábor elé, s ha ő úgy találja, hogy a lepra meggyógyult, parancsolja meg a megtisztítandónak, hogy hozzon magáért két élő, ehető madárkát, cédrusfát, karmazsinszínű fonalat meg izsópot. Aztán parancsolja meg, hogy vágják le az egyik madárkát cserépedényben lévő élővíz felett, a másikat pedig, az élőt, mártsa a cédrusfával, a karmazsinszínű fonállal és az izsóppal együtt a levágott madárka vérébe. Aztán hintse meg ezzel hétszer a megtisztítandót, hogy így annak rendje s módja szerint megtisztuljon, az élő madárkát pedig engedje elrepülni a mezőre. Aztán az illető mossa ki ruháját és borotválja le testének minden szőrét, s fürödjék meg vízben, s tiszta lesz, s bemehet a táborba, de hét napig még sátrán kívül kell maradnia. A hetedik napon aztán borotválja le fejének haját, szakállát, szemöldökét, s egész testének szőrét és mossa meg ismét ruháját és testét.

A nyolcadik napon vegyen két hibátlan hím bárányt s egy egyesztendős hibátlan nőstény bárányt s háromtized, olajjal meghintett lisztlángot, ételáldozatul, s külön még egyhatod olajat.  Aztán állítsa a pap, aki az illető tisztítását végzi, őt és mindezt az Úr elé, a bizonyság sátrának ajtajához. Vegye az egyik bárányt, s mutassa be a hatod olajjal vétekért való áldozatul, s ajánlja fel mindkettőt az Úr előtt.  Ott vágja le a bárányt, ahol a bűnért való áldozatot és az egészen elégő áldozatot szokták levágni, tudniillik a szent helyen: mert, miként a bűnért való áldozat, úgy ez a vétekért való áldozat is a papé: szentséges az.  Aztán vegyen a pap a vétekért bemutatott áldozat véréből, s kenje meg vele a megtisztítandó ember jobb fülcimpáját, jobb keze és lába hüvelykujját.  Aztán öntsön a hatod olajból a maga balkezébe, mártsa bele jobb ujját, s hintsen belőle hétszer az Úr elé, ami pedig megmarad az olajból a bal kezében, azt kenje a megtisztítandó ember jobb fülcimpájára, jobb kezének és lábának hüvelykujjára a vétekért való áldozatul kiontott vér fölé,  meg a fejére, és könyörögjön érte az Úr előtt. Aztán végezze el a bűnért való áldozatot, majd vágja le az egészen elégő áldozatot, s rakja fel az oltárra, ételáldozatával együtt, s az illető annak rendje s módja szerint megtisztul.

Ha azonban az illető szegény, s keze nem tud szert tenni a mondottakra, akkor vegyen egy bárányt, vétekért való áldozatul, a felajánlás céljára, hogy a pap könyöröghessen érte, meg egy tized, olajjal meghintett lisztlángot, ételáldozatul, meg egy hatod olajat, továbbá két gerlét vagy két galambfiókát, egyet bűnért való áldozatul, egyet pedig egészen elégő áldozatul,  és vigye ezeket, tisztulása nyolcadik napján, a paphoz, a bizonyság sátrának ajtajához, az Úr elé.  Az vegye a vétekért való áldozatul szánt bárányt meg a hatod olajat, s ajánlja fel mindkettőt.  Aztán vágja le a bárányt, kenjen a véréből a megtisztítandó ember jobb fülcimpájára, jobb keze és lába hüvelykujjára, az olaj egy részét pedig öntse a maga bal kezébe, mártsa bele jobb keze ujját, s hintsen belőle hétszer az Úr elé, s érintse meg vele a megtisztítandó ember jobb fülcimpáját, jobb keze s lába hüvelykujját, a vétekért való áldozatul kiontott vér helyén, a maradék olajat pedig, amely bal kezében van, öntse a megtisztítandó ember fejére, hogy kiengesztelje érte az Urat. Aztán mutassa be a két gerlét vagy galambfiókát, az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat egészen elégő áldozatul, ételáldozatával együtt.

Ez legyen az áldozata annak a leprásnak, aki nem tud mindent megszerezni tisztulásához (Lev 14,2-32).

Hogy a leprától megtisztult ember megmutatta-e magát a papoknak, arról nem ad hírt az evangelista, viszont azt  elmondja, hogy Jézus hallgatási parancsa ellenére mindenhol híresztelni kezdte, ami vele történt.

Sokféle betegség nyomorítja az embert. A testi bajok kívülről is látszanak többnyire, a lelki bajok azonban nem. A bűnök sem, amelyek tisztátalanná teszik a lelket. Ezeket a belső bajokat az emberek ügyesen elrejtik, elleplezik mások elől, hogy ki ne taszítsák, meg ne vessék őket. A gyógyulni, szabadulni akaró első gesztusa, hogy feltárja nyomorúságát Jézus előtt. És bátran megteheti, mert Jézus nem taszítja el, hanem éppen hogy megérinti a gyógyulásra vágyót.

Vágvölgyi Éva