Markó Tímea:
AZ
ISZLÁM Meghallgatás >>>
(I. rész publikálva: Jeromos füzetek 78. sz. 17-25.o.)
A nagy világvallások sorában az iszlám keletkezett a
legutolsóként. Szigorú monoteizmust hirdető vallási rendszer a világ második
legnagyobb hitévé vált: Marokkótól Indonéziáig, Egyenlítői Afrikától
Közép-Ázsiáig követőinek száma, ma már megközelíti az egy milliárdot. Ez ma a
föld legdinamikusabban fejlődő vallási közössége.
Az arab nyelvben az iszlám: إسلامszó jelentése „önalávetés” vagy „megadás” Allahnak, illetve
„megbékélés” Allah akaratával. Az iszlám vallás gyakorlói ugyancsak arabul a muszlim-ok: مسلم
– مسلمون,
akik alávetik magukat Allahnak, akik megbékélnek Allah akaratával.
Megjegyzés: A nyugati kultúrkörben régóta jelen lévő mohamedán
megjelölést a muszlimok általában elutasítják, mivel azt sugallja, hogy a
vallás központi szereplője a Mohamed próféta lenne, nem pedig maga az Isten.
Keletkezés, tanítás,
történet
Arábia,
a Közel-Kelet egy sivatagos, alig lakható hatalmas pusztaság, amely a Kr. u. I.
évezred derekáig igen gyéren lakott, civilizálatlan, vad és szegény világ volt.
Ez a táj az itt élő nomád beduin pásztorok számára igen mostoha
életkörülményeket kínált. A megélhetés egyedüli biztosítéka némi állattartás,
az oázisokban föld- és kézművesség volt, a szűkös létfeltételek megszerzése
miatt, pedig az itt élő nomád törzsek szakadatlan háborúban álltak egymással. A
félsziget nyugati oldalán a nemzetközi forgalomban is használatos kereskedelmi
út vezet végig: ez volt a 'Tömjénút', amely Etiópia és Jemen északi irányú
forgalmát biztosította. Korábban Arábia népeinek hite fétishit és politeizmus
volt. Főistenük, az égben lakozó Allah:الله kisebb istenek és istennők, szellemi lények sokasága fölött
uralkodó harcias népvezér volt, aki áldozatot követelt a népétől. A nomádok
szent tárgyakban lakozó isteni erőket is imádtak: ligeteket, fákat, vagy éppen
köveket, mint amilyen a központi szentélyében, Mekkában őrzött kába:الكعبة is volt. Az
ősi pogányság világ képe mutatkozott a szentélyekben, ahol áldozat-bemutató
szertartás folyt. A harcos nomád társadalom mindennapjai viszont a vérségi
kapcsolat, a vérbosszú, a harc, a bátorság, az egyszerűség és a nélkülözés köré
szerveződtek.
Ebben
a helyzetben lépett fel új vallási eszmék hirdetőjeként az 570 körül született,
csak csekély műveltséggel bíró Mohamed: محمد
teljes arab nevén Mohamed ibn Abdalláh ibn Abd
al-Muttalib, a mekkai Qurajs törzs tagja. Apját születése előtt, anyját 6
évesen vesztette el, ezért az apai nagybátyja, Abu Tálib nevelte fel. Írni,
olvasni nem tudott. Első felesége a nála 15 évvel idősebb Khadídzs, az a
kereskedőnő, aki karavánvezetőként alkalmazta őt. Utazásai során megismerkedett
a zsidó és a keresztény hit elemeivel, idegen világok kultúrájával. Negyvenedik
életévében bekövetkezõ gyökeres vallási átalakulásban részesült.
Fokozatosan vonult vissza a kereskedői hivatástól, s vallásos látomásainak adta
át magát. 610 re tehető a prófétai fellépésének ideje a
Mekkához közeli Hira hegy egyik barlangjában elmélkedve kapott
kinyilatkoztatásokat Gzsibríl (Gábriel) arkangyaltól, aki közölte vele, hogy
ezen túl Allah küldötte lesz, aki kinyilatkoztatásokat fog neki
"leküldeni".
Tanításának
alapja és középpontja Allahnak, a világ teremtőjének és urának a hirdetése
volt. Mohamed szerint Allah, az Egyedülvaló már a zsidó és a keresztény hitben
és kinyilatkoztatásban is kijelentette magát, ezek a vallások azonban nem
hallgattak az Isten szavára vagy félreértették, félremagyarázták a
kinyilatkoztatását. Ezért kellett eljönnie Mohamednek, aki 'a Próféták Pecsétje',
hogy a valódi isteni üzenetet a maga teljességében és tisztaságában kibontakoztassa.
Maga az iszlám szó hűséget, az egyetlen Isten iránti feltétlen odaadást
jelenti: akik elfogadják, magukévá teszik az isteni üzenetet, és tagjaivá
lesznek az igaz hit közösségének, az ummá-nak أمة . Ezen az alapon Mohamed
kezdettől elutasította a pogányságot, a hitetlenség híveit, pedig hevesen
támadta és Allah pokoli büntetéseivel fenyegette.
Az
első években alig talált követőkre Mekkában s a muszlimok közössége is csak
néhány tucat emberből, a próféta
rokonaiból, barátaiból, feleségéből és szolgáiból állt. Mekka vezetői, a törzsi
főnökök az első években tudomást sem
vettek az iszlám mozgalmáról. Később meg, amikor Mohamed kényelmetlenné vált
számukra, igyekeztek elűzni a békétlenkedőket.622-ben Mohamed híveivel
átköltözött Jaszrib-ba: يثرب
(a későbbi Medinába: المدينة)
ahol, mint Mekka ellenségét, szívesen
fogadták.( A történetírás hidzsrának الهجرة nevezi ezt az eseményt amely az arab
időszámítás alapjául szolgál.) Hithirdetése
itt hamar követőkre talált: részleteiben is kidolgozta számukra Allah tanító
üzenetét, majd szent háborút hirdetett Mekka kereskedelmének tönkretételére és
szülővárosa visszaszerzésére.
Ez a
medinai alkotmány és az „Ábrahám-vallás” periódusa a korai iszlámban,
amikor még erős a próféta hitében a zsidó vallás iránti vonzalom. A hívek
Jeruzsálem felé fordulva végzik napi imájukat, Mohamed, pedig önmagát Ábrahám,
József és Mózes műve beteljesítőjének tekinti. Ekkor kiérlelt tanításában sokat
vesz át az Ószövetségből, annak világszemléletéből és a zsidó vallási
törvényekből. Később konfliktusba keveredett a Medinában, nagy számban élő
zsidókkal, akik nem követték tanítását és az önállóság útját, választotta. A
napi ima iránya ekkor változik Mekkára, és egyre többet beszél a próféta arról,
hogy a zsidók és a keresztények 'hamis monoteizmust' követnek. Ekkor dolgozza
ki Mohamed azokat a szabályokat és szertartási elveket, amelyek a továbbiakban
jellemzik mozgalmát, és amelyek közé beilleszkedik a kába kultusza, a mekkai
zarándoklat követelménye is.
Sikeres
misszió és Mekka elleni győzelmes háború után Mohamed 630-ban visszatért Mekkába.
A félsziget nomád törzsei rövidesen felvették az új hitet és megindultak azok a
'missziós hadjáratok', amelyek célja a hit terjesztése volt. Ekkor már egy új,
vallási alapon szerveződő arab birodalom van kibontakozóban: rövidesen a
muszlimok kezére kerül egész Arábia, Szíria, Palesztina, majd Egyiptom is. A
győzelem utáni évek nagy változásait a próféta már nem érte meg: 632-ben,
Medinában meghalt.
Mohamed
írásban nem rögzítette Allahtól kapott tanítását, ám a tanítványok visszaemlékezéseire
hagyatkozva és az általuk megőrzött iratokra támaszkodva rövidesen megkezdődött
kinyilatkoztatásának rögzítése, a szent gyűjteménnyé rendezése. 650 (Othmán
kalifa idejében) után így már készen állt a Korán القرآن, amely a
muszlimok hitének alapja, a próféta tanító megnyilatkozásainak gyűjteménye.
A Korán jelentése "felolvasni, hirdetni, recitálni való" szöveg. Az iszlám elsődleges és legfontosabb forrása. A
muszlimok szerint Isten által kinyilatkoztatott mű, és Isten szavait tartalmazza.
Bár az iszlám az Isten által leküldött többi könyvet is elismeri (Tóra és a
Biblia), egyedül a Koránt tartja romlatlan, változatlan formában megmaradtnak.
A szent könyv szövegét mechanikusan szerkesztették össze, hiszen nem a
kronológiai sorrendet követik a szúrák: hanem hosszúságuk szerint rendezték el, a
leghosszabbak kerültek előre, a végén, pedig a rövidebbek találhatók. A művet
114 szúrára osztották, a szúrákat pedig versekre, azaz ájákra:
آيات. A Korán tartalmilag vegyes képet mutat: Allahot
magasztaló himnuszok, vallási, erkölcsi és jogi szabályok, eszkatológikus
jövendölések, elbeszélések, történetek egyaránt találhatók benne. A bevezető
szúra egy rövid fohász, a muszlimok fő imádsága.
Míg a Korán azokat a tanokat foglalja össze,
amelyek Gábriel arkangyal kinyilatkoztatásából származnak, addig a Szunna:
السنة a
Mohamed cselekedeteire és tanításaira vonatkozó hagyományok (hadiszok: احاديث) gyűjteménye. A
Kinyilatkoztatását kiegészítő hagyomány, a szunna gyűjtése már az első
muszlimok életében elkezdődött. A Társak: الصحابة emlékezéseit
több gyűjteménybe rendezték, amelyek szövege és tekintélye a 8. sz. közepére
lett kanonikussá. Erre épülhetett azután a vallásjogászok és hittudósok
munkája, az iszlám dogmatikai: العقيدة rendszerének szisztematikus
kidolgozása. Az egységes, szervezett és hierarchikus egyház kiépülésének
elmaradása miatt azonban általánosan elfogadott, normatív-kötelező dogmatika nem született, hanem csupán
olyan rivális vélekedések, amelyeket egy-egy neves szerző vagy iskola
hitelesített. Ugyan ez a többféleség vált mértékadóvá a rituális gyakorlatban
is: a prófétai rendelkezések alapján, de egymástól eltérő módon rendelkező
szokásrendszerek formálták a hitéleti hagyományokat; négy nagy rituális iskola
jött létre,(hanafiták, málikiták, safíiták, hanbaliták) amelyek a muszlim világ
más-más földrajzi régiójában váltak népszerűvé.
Ebből azt a következtetést állapíthatjuk meg, hogy
az Iszlám kétféle forrásból vezeti le a tanításait: Koránból és a Szunnából.
Az iszlám erős
jogi-rituális-társadalmi természetéből következően nem csupán dogmatikáról, de
európai értelemben vett teológiáról sem beszélhetünk. Hiszen a saria: الشريعة
a muszlim vallásjog, a
hit és a belőle fakadó kötelességek és parancsok értelmezésének tudománya. Ebből
következően viszont – mint tan és törvény, erkölcs és életforma – a vallás a
hívő életének minden területén jelen van; ezért nincs a modern iszlám világában
sem zárt papi rend, szilárd egyházszervezet, és európai mércével mérhető világi
jog.
A próféta tanításának, az
iszlámvallásnak a lényege a legtömörebb formában és a legegyszerűbben a hit öt
pilléréről szóló tanításban ölt testet. Olyan alapelvek ezek, amelyek a hit
elfogadásának és a hozzá tartozásnak a normái, bárhol és bármikor létezzék is
egy muszlim, magát az umma részének tekintheti.
– Hitvallás: الشهادة(al-sahada) pillérek sorában az első és a legfontosabb a hit lényegének elfogadása és
megvallása, az hogy,(ان لا إله
إلا الله وان
محمدا رسول
الله )Egy az Isten és Mohamed a Õ
prófétája.
– Imádkozás: الصلاة
(al-szalat) A második
alapelv rituális természetű: minden hívő számára napi ötszöri imát ír elő,
amelyet meghatározott időpontban, az előimádkozó hívó szavára kell elvégezni.
Az imát, amely hitvalló, dicsőítő és fohászkodó elemekből áll, Mekka felé
leborulva kell végezni és rituális tisztálkodással kell felkészülni rá.
Pénteken, a heti ünnepnapon a déli ima helyett a hívek a mecsetben gyűlnek
össze.
– Böjt: الصوم
(al-szaum) A hit pillérei
sorában a harmadik, mint előírás a böjti hónap (Ramadan:رمضان) megtartására kötelezi a hívőt. Ebben
a hónapban napkelte és napnyugta között tilos étkezni, az esti étkezésre pedig
az egyszerűség és a mértékletesség a jellemző.
–
Szegényadó: الزكاة (al-zakat) A negyedik alapvető hitszabály kötelező jótékonykodást
ír elő a hívő számára. Aki a jövedelmének vagy vagyonának egy meghatározott
részét az alamizsna adó formájában az umma közösség javára adja. Az így begyült
összegből kell biztosítani a szegényeknek és betegeknek, az özvegyeknek és
árváknak az ellátását.
– Zarándoklat:
الحج (al-hadzs) Az alapvető előírások sorában az ötödik a mekkai zarándoklat
követelme. A zarándokok ilyenkor megismétlik a prófétának Mekkából Medinába,
majd Medinából Mekkába megtett útját, majd Mekkába visszaérkezve megkerülik a
kaába-szentélyt és résztvesznek az ott tartott istentiszteleten.
Az említetteken túl további más, a
prófétától származó előírások, kötelességek és tilalmak, alakítja a muszlimok
életét. Ilyenek például a táplálkozási szabályok. Közismert, hogy Mohamed
tiltja a sertéshús fogyasztását vagy a borivást. Szokásban van az újszülöttek
körülmetélése, a férfiak számára pedig megengedett a többnejűség. A hívőnek így
legfeljebb négy asszonya lehet, ám a modern időkben, az egyszerű emberek
többsége számára ez a lehetőség csak elvi, amellyel csak a tehetősebbek és a
különösen hagyománytisztelők élnek. A előírások közé sorolandók még a férfiak
arany ékszer és selyemruha viselésének, valamint a kamatszedés, szerencsejáték
és a tolvajlással kapcsolatos tilalmak.
Különleges helyet kap a próféta
tanításában a szent háború, a hit védelméért és terjesztéséért
folytatott szakadatlan küzdelem előírása. A Mekka elleni harcok idejéből való
elv szerint az igazhitűeknek szakadatlanul küzdeniük kell a pogányság ellen, az
egyistenhit, az iszlám diadaláért. A szent háború gondolata ugyanakkor a zsidók
és a keresztények esetében a türelem előírásával társul: végső soron ők is
Allah, az egyetlen igaz isten hívei lévén, ha nem támadnak az igaz hit ellen,
de megtérni sem akarnak, le kell igázni őket, adót kell fizettetni velük, de
életük háborítatlanságát biztosítani kell Allah földi birodalmának hatalma
alatt.
A Korán és a Szunna számos tételes
erkölcsi előírást tartalmaz: szabályozza az állam és a család életét, a
házasságot, az örökösödést, a polgári és a büntetőjog alapelveit. Mindezek
alapja egy sajátos öt elvre épülő morális értékskála, amely megparancsolt,
hasznos, közömbös, helytelenített és tiltott dolgokra és cselekvésekre tagolja
a világot, a bűnöket és jutalmakat, az érdemeket és büntetéseket pedig ehhez
rendeli hozzá. Az ember tettei halála után mérlegre kerülnek. A vétkeseket
kárhozatra vetik, a jók viszont a paradicsomkertbe léphetnek, ahol kimondhatatlan gyönyörök várnak rájuk.
Teológia
Az iszlám nem egyszerű vallás, azaz dogmák és
vallásgyakorlatok összességének, hanem valóságos civilizációnak is tekinthető:
híveit a közös kultúra, a közös hagyományok és az egyazon, vallást, erkölcsöt,
jogot és mindennapi életet szabályozó jogrendnek (saría:الشريعة) való
engedelmeskedés köti össze. Mindehhez egészen sajátos teológiai irányzatok
nézeteinek összessége csoportosul, melyet a korai
iszlám vallási megosztottsága merőben véletlenszerű ténye idézte elő. Mohamed
fiú utód nélkül halt meg, élete során és tanításában sem rendelkezve arról,
hogy ki kövesse az umma, az igazhitűek vallási és politikai közössége élén.
632-ben Mohamed első utóda Abu Bakr lett, Mohamed apósa, az őt követő Omar és
Oszman kalifák azonban – bár az első hívők közül valók voltak – nem álltak közvetlen vérségi kapcsolatban
a prófétával. Ugyanakkor a legközelebbi férfi rokon, Ali, a próféta unokaöccse
(és lányának, Fatimának férje, unokáinak, Haszánnak és Huszeinnek apja)
kezdettől igényt formált az öröklésre, a kalifa címére. Miközben a régi
tanítványok az első két évtizedben egymás között választották az utódokat,
addig Ali hívei síita párttá: الشيعة szerveződtek . A szunniták és a síiták közötti vita szakadáshoz
és véres harcokhoz vezetett. A síiták úgy vélték, hogy csak Ali, (a szunniták
számára már 4. kalifa volt) az első jogos kalifa, és hogy az ő különleges
szellemi hatalmát utódai, az imámok örökölték. A szunniták szerint hit
dolgában végső soron az iszlám közösség (umma) ítél, a síiták szerint azonban
az imám-ok, akik a Koránnak és a hagyományoknak ihletett, tévedhetetlen,
bűntelen életű, sőt halhatatlan magyarázói. Azokból, akik ettől az időtől kitartottak Ali
legitimitása és a próféta unokáinak trónigénye mellett, született meg az iszlám
síita irányzata, akik viszont az új, Omajjád dinasztiát támogatták, a szunnita
mozgalom híveiként vonultak be a muszlim hit történetébe.
A szakadást követően sajátos teológia
iskolák és irányzatok bontakoztak ki, amelyek bár elismerik egymás létezését, tagjainak muszlim mivoltát, örökös
ideológiai harcban állnak egymással.
Szunnita irányzatok: A szunnita iszlám négy bevett jogtudományi
iskolája (madzhabok:المذهب) a 8-9. században alakult ki. Ezek abban térnek el egymástól, hogy az ítélkezésben
milyen forrásokat és eszközöket tekintenek megengedhetőnek. A négy vallásjogi
iskola: hanbalita (Ahmed ibn Hanbal),
hanafita (Abu Hanafi) ,málikita (Malik ibn Anasz ), sáfíit (Abu abdallah
as Sáfíi). Az egyes irányzatok határai nem húzhatók meg pontosan, sokszor
átfedik, áthatják egymást. Mivel az iszlámban a teológia szerepét elsősorban a
vallásjogi értelmezések töltik be, az ortodox szunniták között élesen
megmutatkozó irányzatokról, illetve az iskolák intézményes szétválásáról nem
beszélhetünk.
Szunnita teológiai-filozófiai iskolák:
Kalám: الكلامarab jelentése: beszéd, beszélgetés, vita, eszmecsere
az iszlám vallásfilozófia egyik ága, amely a teológia kérdéseit dialektikus
úton közelíti meg. Ilm al-kalám az Istenről, Isten ügyéről vitatkozók
beszéde, egyfajta tudományos eszköz és módszer a hittételek észérvekkel történő
bizonyításához. Követői és terjesztői mutakallimok: متكلمون (beszélők) néven ismertek, tudósai az iszlám
skolasztikus teológusok. Annak ellenére, hogy az iszlámban a teológiának
alárendelt szerepe van a vallás alapvető tézisei (kinyilatkoztatott autonóm
volta, illetve a Korán örökkévaló létezésének dogmája) miatt a vallásjoggal
(fikh) szemben, a kalám iskoláknak jelentős szerepük volt az iszlám filozófia
kifejlődésében, és a görög filozófia logikai alapjainak átmentésében és
továbbfejlesztésében.
Az ilm
al-kalám: علم
الكلام (a toll tudománya) tulajdonképpen a teológia része és három
dologgal foglalkozik:
– aqaida: العقائد
(dogmatika) ez az alapvető pilléreket tárgyalja, melyet arabul uszúl ad-dínnek neveznek:
أصول الدين. Az iszlám
teológia a következő alapelveket különbözetei meg:
1
Tauhid:
التوحيد az isteni egység,
2
Adil: العدل
isteni igazságosság,
3
Nubuwwat: النبوة a prófétaság,
4
Imámmát: الإمامة az imámátus (Mind a
síita, mind a szunnita források tulajdonképpen kalifaságnak ismerik el. A
kalifa szó helyettest jelent az imámok pedig a próféták helyettesei),
5
Maád: المعاد a feltámadás napját és a túlvilágot.
– morál és erkölcs: az ember szellemi oldalát vizsgálja és a kívánatos tulajdonságokat,
pl: bölcsesség,stb.
– törvények: أحكام (ahkám) az iszlám gyakorlati oldalával foglalkozik, pl: imával,
böjttel, stb.
A szunnita iskolák közül a legfontosabbak az asharita,
dzsabrita, maturidita, murdzsita, mutazilita és a kadarita.
Síita irányzatok: A síita iszlám sajátos tétele az ún. imám-tan. A síita
iszlám szerint Isten a muszlim közösség vezetésére tévedhetetlen, a Próféta
családjából származó imámokat jelölt ki. A különböző imám-láncolatok mentén, az
egyes síita irányzatok intézményesen is különváltak. Az egyes irányzatok sok
esetben nem ismerik el egymást síitaként, esetenként muszlimként sem. A főbb
irányzatok az:
Háridzsita:
الخوارج irányzatok: A háridzsita irányzat
alapvetően politikai síkon különült el az iszlám más irányzataitól és erősen
hatalomellenes felfogást képviseltek. A háridzsiták különválására az I. fitna
során került sor, amikor kiváltak Ali hívei közül, mert elutasították az
egyezkedési kísérletét Muávijával, a lázadó szíriai helytartóval. A
háridzsitáknak három főbb irányzatuk alakult ki, az azrakiták,
a sufriták
és az ibáditák.
Ezek közül napjainkra egyedül az ibáditák maradtak fent, Omán területén.
Iszlám
miszticizmus, azaz a szúfizmus: صوفي
Az iszlám formalisztikus irányai mellett már a
8.-9.századtól megjelentek azok az aszketikus életet hirdető, világtól
elforduló "szent emberek", akik isten szeretetét a világ minden
bölcsességénél többre becsülve darócruhát öltöttek, szent életet éltek és a hit
mélységeiben elmerülve, önkívületi állapotban keresték az istenséggel való
érintkezést. Ezeket a misztikus gondolatok útján járó mestereket
darócruhájukról (szúf) nevezték el szúfiknak.
Minden
muszlim, irányzattól függetlenül hisz Istenben, annak egyedüliségében és abban, hogy csak ő méltó imádatra (tavhid),
az Ő küldötteiben (ruszul)
és prófétáiban(nabí), az Isten által leküldött
könyvekben (kutub), az angyalokban
(mala'ika),a Végső Napban (jaum ad-dín) amikor Allah számon kéri az emberek
minden tettét, az elrendelésben (kadar), amely szerint Allah előre tudja, vagy előre el is dönti az emberek földi, illetve örök
sorsát.
Istenhit (tavhid التوحيد): Az iszlám központi gondolata Isten egysége és
egyedülvalósága. Teológiai rendszerében szigorú monoteizmust valósít meg. Az
iszlám legkomolyabb bűnnek tartja az Istennel való társítást (sirk:شرك
) Az iszlám istenképe legtömörebben a Korán 112.
szúrájában van megfogalmazva: „ Mond, Ő az Egyetlen Isten. Az Örökké való
Isten. Nem nemzett és nem nemzetett. Senki sem hasonló Hozzá.” قل هو
الله أحد ألله
الصمد لم يلد
ولم يولد ولم
يكن له كفواً
أحد
Az Allah: الله szó etimológiailag az arab iláh: إله (istenség, isten) szóból
származik. A szó konkrét jelentése „az Isten”. Allah nem nemzett és nem nemzés
útján jött létre. Nincs (meghatározható) lakhelye, láthatatlan és öröktől való,
se alakja, se színe, se részei. Élet és tudás teljének a birtokában van,
mindenható és mindent látó. Semmi sem történik akarata nélkül. Isten
mindenható, mindenhatósága létével egy. Isten hét tulajdonsága (élet, tudás,
hallás, látás, akarat, mindenhatóság és beszéd) öröktől valók és Isten
lényegéhez tartoznak.
Küldöttek (ruszul
الرسل ) és próféták (nabíالأنباء),: Az iszlám tanítása szerint Allah elküldte
a prófétáit, hogy intők legyenek a Végső Napról. A prófétákon kívül
szent emberek nincsenek, kivéve Mahdit.
Vannak próféták, akiket isten küldött. Az első
Ádám, és Mohamed a legutolsó próféta. Az iszlám rendszerében Isten
kinyilatkoztatásait próféták, vagy küldöttek közvetítették az emberek felé. A
prófétákat az iszlám egyenrangúnak tekinti.
A Korán összesen csak huszonöt prófétát említ név szerint. Ezek a
következők:
Adam (Ádám), Idris (Enoch),
Nuh (Noé), Hud (Heber?),
Salih (Salih),
Ibrahim (Ábrahám), Ayub (Jób),
Lut (Lót),
Ishmail (Ismael), Ishaak (Izsák),
Yakub (Jákob),
Yusuf (József),
Shuaib (Jethro?),
Musa (Mózes), Harun (Áron),
Davud (Dávid),
Sulayman (Salamon), Ilyas (Éliás), Zulkifl (Ezékiel?), Al-Yasa (Illés), Yunus (Jónás),
Zakhariya (Zakariás),
Yahya (Keresztelő János), Issa (Jézus), Mohamed.
Kinyilatkoztatott könyvek (kutubالكتب
-ben Isten beszél. Az
iszlám szerint egyes prófétákon keresztül szent könyveket nyilatkoztatott ki. A
Koránban név szerint szerepel a Tawrat :توراة (Tóra), a Zabur: زبور (Zsoltárok)
és az Indzsil:إنجيل
(Evangélium), mint Allah által
leküldött könyvek. Mindazonáltal az iszlám teológia szerint ezek a könyvek
időközben eltorzultak, egyes részeik elvesztek, illetve más részeket toldottak
hozzájuk. Ilyen módon egyedül a Korán tekinthető hiteles, eredeti formában
rendelkezésre álló kinyilatkoztatásnak.
A Koránt Mohamednek adta Isten, részenként, 23
éven át. A törvényt Mózesnek, az evangéliumot Jézusnak, a zsoltárokat Dávidnak,
más könyveket más prófétáknak nyilatkoztatott ki. Számuk 104. A legnagyobb
köztük a Korán, mely a többit érvénytelenné tette, a Korán azonban soha
érvényét el nem veszti. A Korán isten igéje, mint ilyen nem teremtetett, hanem
öröktől fogva van.
Angyalok és dzsinnek(mala'ika
الملائكة ),: Az
iszlám tanítása szerint el kell ismerni, hogy Istennek angyalok állnak
rendelkezésére, akik végrehajtják akaratát és mindenben engedelmeskednek neki.
A Koránban az Ádámot megkísértő gonosz Iblisz: إبليس nem
angyal, hanem dzsinn:جن. A dzsinnek az iszlám rendszerében tűzből
teremtett lények, de ellentétben az angyalokkal, rendelkeznek szabad akarattal,
így van közöttük jó és rossz is. Az iszlámban szerepel a saitan:شيطان (sátán)
– kísértő kifejezés is, ami elsősorban Ibliszt és leszármazottait jelenti.
Végső Nap(jaum ad-dín اليوم
الاخر): Az iszlámban
központi helyet foglal el a Végső Nap, amelyen Isten minden ember felett
Ítéletet mond. A halott hitét halála után Munkarمنكر és Nakirنكير
angyalok megvizsgálják. A döntés értelmében a jók a Kertekbe:
الجنة (Dzsenna),
a rosszak pedig a Tűzbe
النار(Nar) jutnak. E fogalmak megfeleltethetők a keresztény
és zsidó vallás Paradicsom és Pokol
fogalmainak. Az ítélet alapja a Korán szerint kizárólag az egyes ember hite
és a cselekedetei, illetve Isten könyörületessége, ebből következően az
iszlám elutasítja a megváltás fogalmát is.
Létezik a túlvilág. Az utolsó ítélet előjele az Antikrisztus:
الدجال (daddsal) fellépése és Jézus visszatérése.
Elrendelés (qadar القدر خيره وشره ): Az iszlám szerint Isten "Megőrzött Táblákra" اللوحة المحفوظة (al-Lawhu 'l-Mahfuz) minden megtörtént, és a jövőben történni fogó dolgot felírt, így az egyes emberek sorsát is. Az iszlám ugyanakkor elfogadja a szabad akarat létét, hiszen Isten minden dolgot a tudásával írt.
Iskolák,
oktatási rendszerek és módszerek
A muszlim iskolatörténet kapcsán ki kell hangsúlyozni, hogy
európai neveléstörténeti fogalmakkal nem vagy csak részben írhatóak le a
muszlim iskolatípusok. A madrasza: المدرسة
(iskola) eredetét, kialakulási és működési
körülményeit illetően közép- és felsőfokú képzést nyújtó intézmény is lehetett,
akár egyidejűleg is. Több európai iskolatípussal mutat hasonlóságot
tananyagrendjét, az alapítás szokását és fokozatadományozási rendszerét
tekintve, mindemellett azonban olyan sajátos és egyedi jellemzőkkel is bír,
hogy kontinensünk egyetlen iskolamodelljének sem feleltethető meg teljesen. A
madrasza fejlődéstörténetét nyomon követve világosan látszik, hogy a főként
jogi képzést nyújtó iskolatípus kezdetben egy-egy vallásjogi irányzat
tanításainak továbbadására, megtámogatására szerveződött. A 11. században
viszont már olyan madraszák is megjelentek, ahol egy helyszínen, de elkülönült
módon valamennyi vallásjogi iskola képviseltette magát. Ezek az
iskola-komplexumok (könyvtárral, lakóhelyiségekkel, étkezőkkel,
csillagvizsgálókkal és fürdőkkel felszerelve) a középkori muszlim világ
legragyogóbb képzési és tudományos központjai lettek, tananyagstruktúrájuk és
számonkérési módszereik kapcsán is méltán tekinthetjük őket felsőfokú
tanintézeteknek.
(Híres madraszák):Eme
iskola tipus szülőhelye Kelet-Irán volt, azon belül is Nisápúr városa mely,
Bagdadban érte el virágzása csúcspontját, és vált a középkori európai egyetemekhez
hasonló, magasszintű képzést nyújtó felsőfokú intézménnyé. Ez a fajta oktatási
forma és annak rendszere mai napig megtalálhatóak a híres iszlám
vallástudományi egyetemeken.
Zeituna Egyetemen: جامعة
الزيتونة folyó oktatás:
A Zeituna Egyetem
mely egykor madraszaként működött központi jelentőségű területe volt a
vallásjog tanításának. Ennek megvilágításához azonban számos tudományterület
eredményeivel kellett megismerkedniük a diákoknak. A tananyag felépítése az
alábbiakban foglalható össze:arab nyelv (al-lugha al-carabijja),
a nyelvtan (al-nahw), a retorika (al-balágha vagy al-baján),
az irodalom (al-adab), a Korán-olvasás (al-qirá'át), a Korán
szövegeinek magyarázata (al-tafszír), a hagyományok (al-hadísz),
a jog (al-fiqh), a jog forrásai és alapelvei (uszúl al-fiqh),
vallástudomány (al-tauhíd, al-kalám vagy uszúl al-dín).
Arab nyelv: A muszlim
oktatás középpontjában - a középkorban éppúgy, mint napjainkban - a Korán
tanulmányozása állt. Éppen ezért elengedhetetlen és fontos mindig is az arab
nyelv megismerése, minél tökéletesebb megértése. Senki nem lehet sikeres
hivatalnok, bíró, törvényhozó, tanár vagy vallási vezető, ha nem tud jól
arabul. A tanulást fontos lexikonok és szótárak segitik, amelyekből a tanulók
kihámozhatják a Koránban szereplő ritka vagy nagyon nehezen értelmezhető
kifejezések jelentését is
Nyelvtan: Számos
nyelvész írt tankönyvet az arab nyelv nyelvtanáról, és ezek a művek jelentették
és jelentik mind a mai napig az intézményben
zajló grammatikai képzés alapját. A diákok megismerkedhetnek így a helyesírással,
a helyes ejtéssel, a különböző nemű főnevek és igék ragozásával (egyes, kettes
és többesszám, különféle igeidők és módok, rendhagyó esetek), a
magánhangzók helyes használatával, a
mondatszerkesztéssel, az írott és beszélt nyelvi változatok közti eltérésekkel,
a hibák korrigálásával stb. Mindez nemcsak ahhoz szükséges, hogy képesek legyenek megérteni a Koránt, hanem ahhoz
is, hogy tudják helyesen használni az arab nyelvet.
Retorika: A muszlimok körében mindig is rendkívül fontosnak tartották a szép
kifejezésmódot, valamint az írott szövegek pontos és tetszetős szerkesztését.
Egy tudós embernek illik tudni azt, hogy mely szavakat milyen
szövegkörnyezetben és szituációban használja, és hogy melyik kifejezéseket kell
kerülnie.
Irodalom: Az irodalom
a középkori iszlám esetében olyan összefoglaló kifejezés, amely alá tartozik a
költészet, a rímes próza, a mesék és az anekdoták, sőt, maguk a történeti elbeszélések
is. A muszlimok körében, a birodalom különböző területein nagy népszerűségnek
örvendtek valamennyi műfaj és valamennyi korszak alkotásai.
A Korán szövegeinek magyarázata: A nyelvi és irodalmi tanulmányok mellett, azokkal
szorosan összefonódva folyt és folyik az iskolákban a Korán szövegeinek
magyarázatával foglalkozó képzés. Mindenképpen vizsgálni kellett a szent
szövegek megértéséhez azt a környezetet és kort, amikor keletkeztek. A
diákoknak a Korán-magyarázatok hallgatása és tanulása közben nemcsak az a
dolguk, hogy különböző tudós személyek eredményeit megismerjék és a Korán
lényegéhez közelebb jussanak, hanem azt is be kellett látniuk, hogy a szent
könyv magyarázata csakis tényeken és sokszorosan alátámasztott tudományos
alapvetéseken nyugodhat.
Korán recitálása-olvasása: A felkészülő diákok számára fontos tananyag a Korán értő és világos felolvasása. A tanár
előolvas, a növendékek pedig próbálják utánozni őt. Ezután a diákok maguk
olvassák fel a szöveget, a tanár pedig javítgatja a hibáikat.
Hadiszok tanulmányozása: A hadíszok tanulmányozása fontos, bár jelentőségében sohasem
ért fel a Korán megismerésével. A hadíszoknak hatféle gyűjteményét állították
össze az iszlám kialakulása utáni évszázadokban, melyeket az iskolákban tanuló
növendékek is ismertek és használtak. A legfontosabb válogatás az al-Bukhari
által összeállított gyűjtemény. A mintegy félmillió neki átadott hagyomány
közül végül körülbelül 7500 került bele válogatásába. A tudósok
megkülönböztettek "megbízható", "jó" és "gyenge"
hadíszokat, és komoly megfontolással szerkesztett rendszerükben nagy hangsúlyt
fordítottak az első csoportba tartozó hagyományok hiteles továbbadására,
rögzítésére és megőrzésére.
Jogtudomány: Többször utaltam rá, a madraszák nagy része valamely - és
általában csak egy - vallásjogi iskola tanításainak közvetítését végezte. A
muszlim világban a jogtudomány alapvetően a Koránon, a hagyományokon, a muszlim
közösség megállapodásán (idzsmá'
اجمع), az
analógián (qijász قياس) és olykor a személyes véleményen (ra'j رأي) nyugszik. Az egyetem diákjai
megismerik és megtanulják értelmezni a legfontosabb jogi előírásokat, a muszlim
életvitel gyakorlati szabályait. Az étkezés, öltözködés, családjog, örökösödési
rend, a bűncselekmények elkövetőinek megbüntetése és más területek alkották a
jogi tanulmányok alapját..
Vallástudomány: A jogi iskolákhoz hasonlóan különféle vallásmagyarázó
iskolák jöttek létre, melyek a muszlim vallás legfőbb kérdéseit próbálták
tisztázni és rendszerezni a rendelkezésre álló források segítségével. Az
egyetemen folyó vallástudományi oktatás - a vallásmagyarázó iskolák létezésével
összefüggésben - korszakonként, földrajzi helyszínenként és irányzatonként
részleteiben kissé (vagy nagyon is) eltért, még inkább, mint a jogtudomány.
Egyéb tantárgyak:
Vallástudományi képzés mellett a
Zeituna egyetemen tanítanak vallás történetet mely a monoteista vallások
tanulmányozásával foglalkozik. Ennek az oktatása elsősorban a zsidó és a
keresztény hit tüzetes megismerését teszi lehetővé a diákok számára. Legyen szó
annak történelmi vagy dogmatikai hátteréről.
Egyéb tantárgyak közé sorolhatóak a
következők: a társadalom tudomány, a nevelés tudomány, a polgári jogok
tudománya, a számítás technikai ismeretek elsajátítása valamin idegen
nyelvek tanítása (angol, francia, spanyol, perzsa és latin) .
Oktatási módszerek:
A középkori muszlim világ oktatási módszereinek
egyik legteljesebb, rendszerezett és kritikus hangvételű összefoglalását minden
bizonnyal Ibn Khaldún: مقدمة:ابن
خلدونadta, aki
személyes példákat is bőségesen ismertetett a memoriterekkel és
tananyagmegértéssel kapcsolatosan. Ibn Khaldún nemcsak a Zeituna egyetem
növendéke hanem kíváló tudósa is volt.
Az oktatás körülményei egykoron
a madraszákban a tanár szőnyegen (szaddzsáda: سجادة
),
leterített bőrön (farwa
فروة) vagy kis
emelvényen ült vagy oszlopnak támaszkodva állt a diákjai előtt, s körülötte
félkörben (halqaحلق)
ültek a tanulók.
Természetesen mára már ez megváltozott s a vallási egyetemek falain belül folyó
oktatás körülményei hallgatók és oktatók számára hasonlatos az európai
felsőoktatási intézmények körülményeihez.
Az egyetemi tanár mindig a Korán
néhány részletének elmondásával nyitja meg a tanítást, és imádkozik, hogy Allah
legyen kegyes a prófétához és követőihez, és ezután kezdi meg a tanítást.
A diktálás módszerének központi
szerepe van az oktatásban, melyet maga a klasszikus arab nyelv tett
szükségessé. Ugyanis a rögzített szöveg sokkal jelentősebb a tanulás eredményessége
szempontjából, mint egy adott, már leírt szöveg egyszerű másolása.
A jegyzetelés, szövegmásolás és
memorizálás fáradságos munkája mellett az oktatás hatékonyságát állandó
vitákkal próbálják fokozni a tanítók. Emellett pedig a diákoknak mindig, minden
körülmények között joguk van tanárukhoz kérdéseket intézni. Az érdeklődés, a
vitatkozás tehát ösztönzött és kívánatos magatartásforma az iskolákban, ám meg
van a maga etikettje. A hallgatónak meg kellett várniuk azt az alkalmas
időpontot, amikor kérdezhetnek, és nem illő a tanár szavába vágni és azonnali
választ követelni.
Fokozatszerzés:
Az egyetemi képzés ideje az
európaihoz hasonló. A négy éves alapképzést követi a mester képzés. Az egyetemi
hallgató tanári diplomát kap az alapképzés sikeres záróvizsgáját követően. A
mester képzés két esztendeje alatt a
írásbeli és szóbeli vizsgákon kell
megfelelnie a diáknak ahhoz, hogy a diploma munkáját megalkothassa. A doktori
képzés ideje három esztendő.
A bemutatott iskolák, oktatási formák és módszerek mellett számos szakmai és egyéb jellegű képzés létezik az
iszlám egyetemeken.
Áttekintés (PPS) még egyszer >>>
A
tanulmányaim és kutatásaim során azt tapasztaltam, hogy az iszlám teológusok
kimagasló ismeretekkel rendelkeznek a keresztény vallásról, annak tanairól,
melynek megismerését beépítik az egyetemi hallgatók tanrendjébe. Évről évre
számos konferenciát tartanak a vallások együttélésének lehetőségeiről, ahol
számos világhírű teológussal (Pére Maurice Borrmans, Fr. Nabil D. Haddad, P.
Samir Khalil Samir, SJ) és a téma nagy szakértőivel volt szerencsém
megismerkedni. Ők ahogyan jó magam is a fontosnak tartjuk a másik vallásnak a
megismerését, hiszen csak így lehetséges a békében való együttélésről beszélni.